5. fejezet

Meghoztam a részt, hamarabb, mint vártam, de most igyekeztem vele. Lehet vannak benne furcsa részek, de mentségemre szóljon, hogy este írtam :$
Jó olvasást <3 :)

- Most hogy megyek haza? Nem vagy normális – szólt mérgesen.
- Ez csak egy kis víz. – válaszolt nyugodtan.
- Egy kis?? Az egész ruhám vizes. Mire megszárad, már 5-ször megjárnám oda-vissza.
- Akkor csináld azt – kacsintott – vagy ott a fürdőruhád.
- Ne idegelj még jobban!
- Na, gyere itt a pólóm. Vedd fel, és hazaviszlek.
- Majd pont mögéd fogok felülni.
- Én ráérek. Rajtad múlik.

8 ÓRÁVAL KORÁBBAN

Reggel 9 óra, kint pedig 30 fok. Az emberről bent is majd’ lerohad a ruha, nem hogy még kint. Ezért áll Lucy fél órája a szekrénye előtt abban a reményben, hogy hirtelen jön egy isteni sugallat, és választ kap a kérdésére: „Mit vegyek fel?!”. Már az ötödik variációt próbálta fel, ami ugyan úgy nem tetszett neki, mint az előző négy. Nem akarta tovább húzni saját idejét, így kiválasztotta a legrövidebb nadrágját és egy pánt nélküli felsővel párosította. Végül is elfogadható volt a végeredmény. Bár ő mikor nem néz ki jól. Minden jól áll rajta, főleg mivel magas, vékony és szép barna bőre van. Csak ő ezt nem hiszi el magáról…

Szóval miután sikerült kiválasztania a megfelelő szerelést, lement a konyhába és elkezdte csinálni az ebédet. A darált hús már ki volt olvasztva, így csak össze kellett dobnia a Bolognai-t. Szívesen segített a konyhában, de a sütiket jobban preferálta. Minden téren.

Miután befejezte a főzést még volt fél órája délig, így leült a gép elé, és skype-on felhívta David-et. Szerencséjére nagyon kocka srác, szóval ha véletlenül nincs fent, már gyanakodnak, hogy baja van.

- Szia Lucy – köszönt mosolyogva.
- Szia. Te, ember. Mi az a póló rajtad? – érdeklődött furcsa pillantásokat vetve a képernyőre, ugyanis Dave-en egy rózsaszín felső ékeskedett, amivel alapjáraton nincs gond. Csakhogy rá volt írva, hogy „I love cat” és egy szőrös fehér bolyhos macska is csatlakozott hozzá.
- Ez…csak…izé – jött zavarba, Lucy pedig szinte leesett az ágyról a röhögéstől – ne nevess már, egyáltalán nem vicces. Nagyi tegnap jött haza Londonból, és anyának akarta adni. Rá persze nem volt jó, és lévén annak, hogy más női egyed nem tartózkodik a családban, én lettem a „szerencsés”, aki megkapta. És befogtam pizsama felsőnek.
- Ez most komoly? Irigyellek, de nagyon – nevetett tovább Lucy, közben már könnyeit törölgette – az addig oké, hogy a tiéd lett, de 1. miért alszol pólóban nyáron fiú létedre?! 2. véletlenül nem tud nyávogni?
- Remélem, kinevetted magad – vonta fel egyik szemöldökét mérgesen – inkább felejtsük ezt el. Amúgy helyzet? Hallom Em-mel szent a béke.
- Igen, minden a legnagyobb rendben. Bár nem tudom, mire számítsak ma, de elmegyek, mert nem fogom hagyni, hogy hülyeséget csináljon.
- Ja, a strand. Szerintem jól döntöttél, hogy elmész. Figyelj, akár még jó is lehet.
- Kötve hiszem…
- Nálad pozitívabb emberrel még nem találkoztam.
- Cicafiú, te csak mg se szólalj – kacsintott Lucy – egyébként mit szólnál holnap egy kis kiruccanáshoz?
- Mire gondolsz?
- Te, én, Susy, Emma, meg a Vasember 3. Rég voltunk már így négyesben kint.
- Nekem jó. Ha akarod, beszélek Sus-sal.
- Remek, én meg ma felhozom az ötletet Em-nek. De megyek, Tony már 5 perce az ebéddel nyaggat. Majd írom az infókat. Szia.
- Okés, aztán ma csak óvatosan. Jó mulatást!
- Meglesz, nyugi.
- Szia.
Kinyomta a laptopot, és lement enni. Tony már javában szívogatta a tésztát és tiszta paradicsomszósz volt a szája. Meg az egész arca.
- Kezdem érteni, miért kerülnek a lányok – vetett egy szemrehányó megjegyzést Lucy.
Öccse ügyet sem vetve rá tovább tömte magát. Kólával küldte le az utolsó falatokat és egy hangos szájmoraj után nővéréhez szólt.
- Elmegyek Adam-mel deszkázni. Anyának is mondtam.
- Jól van, d vigyél kulcsot, mert megyek én is a strandra.
- Oké, na szia.
- Csá.

…

2 órakor találkoztak a lányok a buszmegállóban, onnan mentek a strandhoz. Fél óra alatt oda is értek, a parkolóban pedig észrevették a fiúk motorját. Vagyis már bent várják őket. Megvették a jegyet, és az egyik fa felé vették az irányt. Éppen letelepedtek volna, mikor ismerős hangra lettek figyelmesek.
- Nem pakoltok hozzánk csajok? – kérdezte John, a lányok pedig megfordultak.
Lucy-nak egy pillanatig tátva maradt a szája, de rögtön észhez tért. Bár elég nehezen. Csak most tűnt fel neki úgy igazán, hogy milyen kigyúrt felsőtesttel is rendelkezik az előtte álló hímnemű teremtmény. Gyönyörű egyenletes barna színe még jobban fokozta az összhatást. 180 centi magas volt, így fel kellett rá néznie, és csak most vette észre a fülbevalóját és a tetoválást a karján.
- De, merre vagytok? – szakította meg a csöndet Emma.
- Ott – mutatott Alex a pavilonok mellé. Neki szintúgy olyan izmos karja volt, mint a bátyjának, de kreolosabb bőrű és 2 centivel alacsonyabb – a víz nagyon jó, gyertek, ússzatok egyet.
- Én inkább csak napoznék – szólt Lucy.
- Csak nem félsz, hogy valami megfog és leránt a mélybe? – kacérkodott John, közben egy-egy vízcsepp gördült le a mellkasán.
- Nem, csak anyukámék arra tanítottak, vigyázzak a vadállatok közelében. A végén még megharapnak.
- Nyugi cica, ha látok egyet, szólok.
- Pff…nézz akkor tükörbe – kacsintott, majd Em vetett véget a szócsatának.
- Lucy, ha meggondolnád magad, akkor ott leszünk bent. De megígértél valamit.
- Rendben, bocsi. Menjetek, én olvasok.
A fiúk és Emma a vízbe vetették magukat, Lucy pedig levette a nadrágot és a pólót, majd hasra feküdt, és figyelte barátnőjét, aki szemmel láthatóan nagyon jól érezte magát. Alex dobálta, John pedig csak nevetett rajtuk, néha Lucy-ra is vetett pár pillantást.

…

1 óra múlva elmentek enni a közeli büfébe. Tipikus strandkaja: hamburger, sült krumpli, kóla (John-nak sör) és még egy kis jégkrém is bement a végén. Miután befejezték visszamentek a törzshelyükre, és emésztettek, közben süttették magukat. Em megkérte Alex-et, hogy kenje már be a hátát naptejjel, amit a fiú szívesen el is vállalt. Ráült Emma fenekére, és még plusz masszázst is kapott. Jól kijöttek egymással, amit Lucy nem nézett valami jó szemmel. Habár a legjobbat akarta barátnőjének, és úgy tűnt remekül elvan, sőt boldog (mint még soha), akkor se tetszett neki ez az egész. Inkább csak olvasott, míg John fölé nem hajolt, és be nem takart a napot.
- Az idő nem változtatja meg az embert, a bölcsesség sem. Az egyetlen dolog, ami megváltoztatja az embert, azt a szerelem – olvasta az egyik sort.
- Remek, szóval ismered a betűket – mondta Lucy, miközben kicsit arrébb húzódott.
- Haha. Csak nem Coelho? – kérdezte mosolyogva.
- Ismered? – csodálkozott el, és ránézett fiúra, ismerkedésük óta először a szemébe, aminek gyönyörű kék árnyalata volt.
- Igen, olvastam tőle, az idézeteit is szeretem.
- Hát, most megleptél.
- Mondtam, hogy nem ismersz még.
- Én pedig azt, hogy nem is akarlak.
Mindketten nevettek, mire Emma-ék odanéztek, és nem tudták mi a fene történt.

Még egy utolsó csobbanásra mindannyian bementek, és meglepő módon Lucy is jól érezte magát és ugrált a vízbe. Nem gondolta ő maga se, hogy egy jó nap lesz, de azért nem felejtette el azt se, hogy miért tartott barátnőjével. Kettőjük közül ő azért nem akarta tele mértékben elveszíteni a fejét.
Úszás után még megszárítkoztak, felöltöztek, és összepakoltak. Em és Alex előre mentek, ők hamar készen lettek. Lucy is vette volna fel éppen a táskáját, amikor John hirtelen felkapta és úgy, ahogy volt bedobta a medencébe. Nevetett rajta, Lucy már kevésbé volt olyan boldog. Kimászott a vízből, és idegesen odarohant John-hoz, majd izomból ütni kezdte őt.
- Ez még is mire volt jó?  - kelt ki magából.
- Szerintem vicces volt. Amúgy meg nem csak látványilag jó a segged – vetette be megint kacér mosolyát.
- Na, akadj le rólam!
- Vicc volt, nyugi.
- És most hogy megyek haza? Nem vagy normális – szólt mérgesen.
- Ez csak egy kis víz – válaszolt nyugodtan.
- Egy kis?? Az egész ruhám vizes. Mire megszárad már 5-ször megjárnám oda-vissza.
- Akkor csináld azt – kacsintott – vagy ott a fürdőruhád.
- Ne idegelj még jobban!
- Na, gyere itt a pólóm. Vedd fel, és hazaviszlek.
- Majd pont mögéd fogok felülni.
- Én ráérek, rajtad múlik.
- Csak hadjál békén!
- Te tudod.
 Lucy megfogta a holmiját, és elindult a kijárat felé még mindig csurom vizesen, John pedig követte. De mikor kiért látta, hogy Em sehol sincsen.
- Mondtam Alex-nek, hogy vigye haza – mondta John, mikor látta, hogy Lucy körbenéz az egész parkolón.
- Na, remek. Köszi szépen. Ezt elintézted.
- Mondom, hogy hazaviszlek. Nem tudom miért vagy ilyen makacs. De ha ne, hát nem. Akkor jó utat – mosolygott, és elindult a motorja felé, Lucy pedig nézte, ahogy felszáll rá, és beindítja.

4 fejezet

Nagyon nagyon nagyon sajnálom, hogy csak most hozom a részt. Sok dolog jött közbe. Családi okok, és egyéb problémák adódtak :/ Meg nem tudtam, hogy folytassam-e, nem voltam magamban biztos. Remélem nem haragszotok, és remélem ezután is olvasni fogjátok. Nem akarok máskor ilyen alkotói válságba kerülni, nehéz kilábalni. De itt van a rész, már a következő is alakulóban van, és még egyszer nagyon sajnálom :(
Annyit szeretnék még kérni, hogy írjátok le, mi az amit szívesen olvasnátok a következendő részekben, mikre vagytok kíváncsiak, és egyéb véleményeket is elfogadok. Köszönöm előre :))
Jó olvasást <3

/Lányok szemszöge/

3 véletlen nem létezik. Igen, ez a sors keze. De mit keresnek itt? És miért avatkozik bele a sors az életbe? – gondolta Lucy miközben köszönt a fiúknak.
- John vagyok, ő pedig a tesóm Alex – mutatkozott be a nagymenő” fiú.
- Én Emma, Lucy meg a legjobb barátnőm. Ti költöztetek most a szomszédba ugye?
- Igen, mi. Ezért ismerős akkor ennyire az arcod – válaszolt Alex mosolyogva – a szüleid fogorvosok igaz?
- Aha, gondolom anyud mesélte.
- Meg az enyém is – nézett rá John – És a barátnőd néma vagy szégyenlős?
- Szimplán nincs kedve beszélgetni. Főleg veletek nem – mondta Lucy.
- Még csak nem is ismersz minket.
- Pontosan. Nem is szeretném ezt megtörni.
- Pedig gondoltuk felkérünk titeket, hogy segítsétek megmutatni milyen helyek vannak, amiket még nem láthattunk, és jók.
- Ne is… - kezdte Lucy.
- Nagyon szívesen – vágott szavába Em.
- Akkor jó. Majd keresünk titeket – kacsintott Alex.
- Oké. Viszont mennünk kell. Majd beszélünk. Sziasztok – köszönt el Emma, látva Lucy pillantásait.
- Sziasztok – köszöntek a fiúk is.

Egészen hazáig áradozott Em, hogy Alex így cuki, úgy aranyos, de először meg akarja ismerni, közben pedig alig várja, hogy újra beszéljenek. Lucy csak nevetni tudott rajta, és próbálta megértetni vele, hogy ők nem éppen azok a fiúk, akik a hosszú távú kapcsolatok hívei. Végül nagy veszekedés lett az egészből.
- Miért vagy ennyire ellenük? Jól mondta John, még csak nem is tudod kik ők.
- Dehogynem. Az összes ilyen „menő vagyok” csávó egyforma.
- Ennyire tudod? Lehet ők kivételek.
- Em, miért nem akarod megérteni, hogy csak AZÉRT kellenél neki?
- Nem hiszem, hogy ilyen lenne. Inkább te nem akarod elhinni, hogy vannak normális fiúk is.
- De nem ők azok.
- Ezt én nem folytatom. Majd ha van értelmes mondanivalód is, akkor keress – azzal indult volna el, de még egy mondat erejéig visszafordult Lucy-hoz – Ja, és ha így folytatod, tényleg soha nem lesz pasid, de hozzám ne gyere sírva panaszkodni!

Elviharzott idegesen, Lucy pedig csak állt ott és nézte. Nem tudta mi üthetett barátnőjébe. Hazament, lefürdött és lefeküdt az ágyba. Újra lejátszotta magában a beszélgetést és Em utolsó szavait, majd sírásban tört ki. Tudta, hogy az ő hibája az egész, de csak az igazat mondta. Viszont úgy tűnik, Alex 2 pillantás alatt elvarázsolta. Féltette barátnőjét, de inkább hagyta, mert a végén még teles mértékben elveszíti őt. Csak mert két barom betette a lábát a faluba. Úgy tűnik, van mikor jobb elhallgatni a gondolatinkat, ha valakit meg akarunk védeni.
Ezekkel a gondolatokkal a fejében aludt el. Álmában megint Emma-val veszekedett, mert elment a fiúkkal bulizni, és többet ivott a kelleténél, ők pedig kihasználták a lehetőséget. Egész este forgolódott, alig várta, hogy reggel legyen. 7 órakor könnyektől duzzadt szemmel ébredt és semmihez sem volt kedve. Egy bögre kakaó kísértében leült a kanapéra és megnézett egy filmet. Nem igazán kötötte le Brad Pitt teste, inkább tovább agyalt. Időközben Tony is felkelt és természetesen első útja nem a konyhába, hanem a PS elé vezetett, szóval megint nagy zaj lett. Lucy-nak nem volt se energiája, se kedve veszekedni vele, inkább felöltözött, és felhívta Susy-t, hogy átmehet-e hozzájuk. Szerencsére már meggyógyult, így örömmel látta barátnőjét. Lucy elpanaszolta neki a történteket, és hogy nagyon félti Emma-t, de nem lehet vele megértetni ezt az egészet.
- Szerintem amúgy teljesen igazad van – reagált Susy – de inkább pártatlan maradok.
- Persze, megértem. Nem is kérem, hogy állj bármelyikünk mellé is.
- Ez így viszont nagyon rossz lesz mindenkinek. Már olyan rég óta a legjobb barátnők vagytok. Ti vagytok a bulik beindítói, az osztály programszervezői. Emma és Lucy, az elválaszthatatlan páros. Nehogy már pont fiúk miatt vesszetek össze. Ez lehetetlenség…

És igaza is volt. A két lány oviban ismerte meg egymást mikor mindketten a napocska csoportba kerültek, és egyedül ők játszottak egész nap könyvekkel (aki először csap rá egy szép képre az a nyerted), na meg persze jó időben a kertészkedésben is fontos szerepet töltöttek be (értsd fűtépkedés, virág irtás). Már akkor tudták, hogy elválaszthatatlanok lesznek. Majd általánosba, végül gimibe is követték egymást, és mindenki kedveli őket. Na nem annyira, mint Gina Simon-t – aki amúgy a suli pláza pudlijának mutatja magát, de igazából a kitömött mellén és a festett szőke haján kívül semmije nincsen – de a lányokat a tanárok is jobban kedvelik.

Tehát ez a kis összekapás mindenkit sokk-ként érne. Így kénytelenek lesznek valahogyan újra kibékülni, hiszen nélkülük nem élet az élet.
- Az a baj, ötletem sincs, mit kéne tennem – szólt Lucy könnyeit törölgetve.
- Igazából nekem van egy tippem. De nem biztos, hogy tetszene.
- Ne kímélj!
- Szóval először is bocsánatot kérsz tőle, majd mondod neki, hogy rosszul ítélkeztél vagy valami hasonló, és megpróbálsz kicsit nyugodtabb lenni ezen a téren. Mikor már rájött, hogy tényleg békülni akarsz, elmész vele a fiúkhoz, vagy ott leszel velük bármikor. Így védheted meg őt a legjobban. Viszont tényleg nyugodtan kell fogadnod bármit is mond, bármit is tesz.
- Te egy zseni vagy – ugrott Lucy nyakába – köszönöm, hogy segítettél. Szerintem még ma elmegyek hozzá és beszélek vele.
- Helyes. Aztán csak ügyesen. Tudom, hogy hirtelen haragú vagy, szóval akármikor kiborulsz, hívj, vagy gyere át – mosolygott Sus – még akár David-et is áthívom, segítünk, amiben tudunk.
- Megfogadom, ígérem. De megye, visszaszerzem Emma-t – ölelte meg megint barátnőjét – szia. És köszönöm még egyszer nagyon-nagyon!
- Szia, majd mesélj mi volt.
- Rendben, holnap hívlak.

Kiment az ajtón és elindult Em-hez. Kétszer is átgondolta mit fog mondani, mikor pedig a házhoz ért vett egy nagy levegőt és csengetett. Emma nyitott ajtót, de mikor meglátta, hogy Lucy áll ott, lefagyott a mosoly az arcáról és bevágta az ajtót.

- Engedj be, légy szíves. Addig nem fogok innen elmenni – szólt az ajtó külső feléről.
- Akkor jó napjaid lesznek. Remélem kényelmes a föld.
- Jaj, ne csináld már ezt.
- De csinálom. Mit művelsz itt egyáltalán?
- Hát nem a kerteteket. Amúgy bocsánatot szeretnék kérni.
Hirtelen nagy csönd lett, majd kattant a zár, és az ajtó újra kinyílt.
- És mi tartott ennyi ideig? – mosolygott rá Em.
- Semmi „hagyjál békén” vagy „nem hiszek neked?
- Ha nagyon akarsz, állhatsz még kint. De be is jöhetsz elmesélni, mitől gondoltad meg magad.
- Inkább bemennék.

Megbeszélték a dolgokat, és fél óra múlva újra együtt nevettek, mintha mi se történt volna.

- Szerintem rekordot döntöttünk a veszekedési skálánkon – nevetett Lucy.
- Igen, az tuti. Legutoljára 3 nap volt, mert megdobtalak cseresznye maggal, te pedig kővel adtad vissza.
- Tényleg, már akkor is kicsi volt a tűrőképességem.
- Nem baj, így vagy jó. És amúgy akkor holnap eljössz a strandra a fiúkkal? – kérdezte Em félve.
- Öh, igen elmegyek. De csak miattad. Eszem ágában sincs velük találkozni. Max jó pofizok kicsit.
- Az is megteszi. Legalább megismered őket.
- Igen, így van.
Tovább beszélgettek, és egyeztettek egy megfelelő időpontot. Majd megnézték a Kör mindkét részét, de az egészet végig nevették. Újra a legjobb barátnők lettek, és ez nem is fog megváltozni. Csak ők értik, amit beszélnek, egy kívül álló már rég azt hinné, valami nagyon nincs rendben velük. De ilyen egy igaz barátság. Fél szavakból is megértik egymást, sőt ha Em azt mondja „ott van az izé, abba a valamibe, amellett a cucc mellett, amivel kinyitjuk a sört”, akkor Lucy tudja, mire gondol, majd elröhögik magukat, hogy milyen hülyék tudnak lenni.

Lucy 8 órakor elindult haza, és még aznap felhívta Susy-t, hogy holnap mi lesz, hova mennek, és hogy avassa be Dave-et, és majd elmeséli mi volt a strandon. Letették a telefont, Lucy gyorsan megfürdött és lelkileg felkészült a másnapra. Nem tudta, mire számítson, kicsit félt is, viszont örült, hogy nem tart Em-mel a viszály többé, majd mosollyal az arcán aludt el.

3. fejezet

Kicsit késve, de meglett ez a rész is. Másabb, mint az előző kettő, de remélem, hogy tetszeni fog, és várom már mit fogtok hozzá szólni :$ :D
Jó olvasást! <3

10 óra tájékán Lucy a porszívó hangjára ébredt fel. Vagyis nem kell takarítani. Legalább is nem olyan sokat. Kimászott az ágyból, felvette a köntösét és kicsoszogott mamuszában a fürdőbe. Kicsit összekapta magát, majd egyszer csak öccse elordította magát (mert nem volt még elég nagy hangzavar).
- NIKICSUNA TÉGED VÁLASZTALAK!
- Tony, mi a frászt csinálsz? – rontott be Lucy tesója szobájába.
- Játszok, ha nem tűnne fel.
- Ilyen hangosan? Mindegy…Néha nem tudom, hogy tényleg 15 éves vagy-e.
- Én meg néha reménykedek, hogy kiderül, mégse vagy a nővérem.
- Na gyere te kis szaros. Most elgyepállak!
Ezzel a lendülettel egymásnak is estek. Karmoltak, rugdostak és rondábbnál rondább szavakat vágtak egymáshoz.
- Apáék nem is említették, hogy egy vízilovat nevelnek már 17 éve – kezdte Tony.
- Én meg nem tudtam, hogy engedi a kormány a féregtartást – mondta Lucy, közben lekevert egy tockost öccsének.
- Meg se szólalj a mutáns kezeiddel!
- Örülj, hogy nem fejlődtek ki a polipkarjaim a szívókákkal. Különben véged lenne!
(Mellékesen a polip nem összetévesztendő a polip alakkal, amiből a medúzák fejlődnek ki).
A testvéri ketrecharc kezdetének apjuk vetett véget, aki a hangzavar miatt nem tudott dolgozni.
- Gyerekek! Mi folyik itt?
- Semmi – vágták rá egyszerre.
- Pont úgy tűnik. Akár csak a majmok harca egy banánért. Na, sipirc lefele. Lucy, segíts anyádnak a konyhában. Tony…hagyd békén a nővéred!
- De… - kezdte volna az öcsi.
- Semmi de. Csöndet szeretnék, úgyhogy maradjatok nyugton.
Diadalmasan távozott, majd a délelőtt további részében a saját kis zugában ült, és terveket készítette. Apjuk építész, szóval tényleg szüksége van a nyugalomra és egy kis „barlangra”, ahol szabadjára engedheti a fantáziáját és a jövő nemzedéke számára új épületeket tudjon tervezni.
Anyjuk viszont, orvos, aztán nincs mindig annyira ideje, mint ahogy tervezi. Két mobilja van, plussz egy csipogó a sürgős esetekre. Valahogy mindig sikerül neki egyszerre két telefonba beszélni, közben pedig a csirkét a sütőben felejteni. De hát ezért vannak a gyerekek. Legalább is Lucy, akit még érdekel is, hogy most sült vagy szenes hús lesz az ebéd. Szerencsére aznap is időben ért be a konyhába (apjának köszönhetően), így magára vállalta az ebéd elkészítését. Mikor készen lett vele, megkajáltak és mindenki folytatta a dolgát.

Lucy felment a szobájába, és mivel semmi komolyabb feladatot nem sóztak rá, így felhívta Emma-t.
- Szia. Hogy vagy? – kérdezte.
- Szia. Jól, és te? Mit csináltál?
- Vitáztunk öcsivel, de amúgy megvagyok. Segítettem anyunak a konyhában, most meg arra gondoltam elmehetnénk futni. Persze ha nincs jobb dolgod.
- Jól hangzik. Susy jön?
- Majd felhívom, megkérdezem. Akkor fél óra múlva az erdőnél.
- Oké, szia.
Letették, elkészültek, és negyed 3-kor találkoztak a megbeszélt helyen. Susy nem csatlakozott hozzájuk, sajnos elkapott egy vírust, szóval nem elég neki a nyári meleg, még 38°-os láza is van.

Először sétáltak az erdőben, majd elkezdték a futást is. Szép, nyugis tempóban, közben pedig indítottak zenét is. A meleg miatt nem sokáig bírták, úgyhogy hamar megálltak és lepihentek egy sziklásabb résznél. Csakhogy nem voltak egyedül. Hirtelen egy hang szólalt meg mögöttük.
- Sziasztok – köszönt az ismeretlen, és a lányok pedig ijedten fordultak meg.
…

/A fiúk szemszögéből – A kezdetektől/

-Aha, szóval ez az új házunk – szállt ki John a kocsiból.
- Egész szép és nyugis környék – szólalt meg Alex, miközben egy dobozt vett kis a csomagtartóból.
- 2 hét tesó, és felforgatjuk az életet – nevetett John, és elindult a ház felé.
Milyen találó gondolta. 2 új „rosszfiú” került a kis faluba és már is tudják, hogy itt is ők lesznek a nagymenők…

Költözésük oka szüleik válása. Na meg 35 éves anyjuk új pasija. Igen, váratlan gyerekek voltak…vagyis durva buli volt és elvesztették a szüleik a fejüket. 9 hónap múlva pedig: meglepi. Vagy valami ilyesmi. 1 évre rá meg becsúszott a második is. Apjuk sokat veszekedett, főképp, hogy 2-szer rúgták ki a fiúkat verekedés, drogozás és egyéb szépségek miatt a suliból. Persze az anyjukat okolta mindenért. Majd mikor Alex 15 lett, végleg betelt a pohár, így elhagyta a családját, anyjuk pedig egyedül maradt.
Most pedig itt tartanak. Új környék, új emberek, és egy lehetőség, hogy talán megváltozik az életük. Már csak azért is, mert John jövőre érettségizik, és ha nem szúrja el, még válhat belőle valami értelmes ember.

De vissza a jelenbe. Elkezdték a cuccaikat behurcolászni. Utoljára hagyták a motorokat és a gitár felszerelést, amit gondosan elhelyeztek a pincében. Egész nap pakolták a bútorokat és már csak úgy 5 dobozra voltak attól, hogy lakhatóvá tegyék a házat.

Reggel még kénytelenek voltak pakolni, mert anyjáék mentek pár szomszédhoz bemutatkozni és ismerkedni. Délután 3 óra körül pedig gondolták körülnéznek, úgyhogy felpattantak a motora és elindultak. Körbejárták a falut, utoljára pedig a tóhoz mentek el. Hallották, hogy szép hely, így arra vették az irányt. Mikor odaértek, leparkoltak a ház előtt és nézelődtek.
- Tesó, figyeld csak – mutatott a tóhoz Alex.
- Oh, csak nem friss hús? – mosolygott John, és figyelte a két lányt a mólón.
- Van egy olyan érzésem, hogy őket még látni fogjuk.
- Én nagyon remélem. De csak lassan. Még várat magára a becserkészési fázis.
Elindultak körbenézni, és miután semmi érdekfeszítő dolgot nem találtak, továbbálltak. 

Este koncertjük volt (mivel van egy kisebb bandájuk), utána pedig buliztak egyet. Nem igazán tudták hogyan kerültek haza, de hajnali 5-kor a saját ágyukban feküdtek és mélyen aludtak. Szinte egész nap csak aludtak, és józanodtak. Mozdulásról szó sem volt, vagy tv nézésről, mert minden egyes kis apró zajnál is fogták a fejüket, annyira rosszul voltak.

Másnap valamivel jobban voltak, és gondolták lehűtik magukat a tó vizében. Délután kis is mentek megint, és meglepetésükre a lányok megint ott voltak, csak most Daved-del és fürdőruhában.
- Úgy tűnik ez a törzshelyük – jegyezte meg Alex.
- Ami nekünk csak jól jöhet. Gyere, ugorjunk párat.
Azzal levették a pólójukat és nekifutással belevetették magukat a vízbe. 2-3 ugrás után kifeküdtek a mólóra és így is csoki barna testüket még jobban napoztatták, közben figyelték a 3 barátot. Időközben Dav elment, a lányok meg kiültek napozni.
- Úgy tűnik, léteznek még jó csajok ebben a faluban – mérte végig őket John.
- Nem rossz, bár lehet sok rajtuk az a ruha.
- Látom, nagyon szemezel a szőkével.
- Könnyű eset lesz szerintem. És mi van a barnával? Bepróbálkozol?
- Az még eldől. De nem rossz. Szerintem max 2 hét, és meg lesz mindkettő.
Összepacsiztak, majd elindultak haza. Eldöntötték, hogy holnap délután az erdőbe mennek majd, aztán túráznak egyet. Így is tettek. Pakoltak vizet, meg pár szendvicset, és elindultak. Sétáltak, meg persze lökdösték egymást jó testvér módjára. Olyan másfél óra séta után már indulni akartak haza, de mozgást hallottak és zenét a távolból. Követni kezdték a hangokat, és mikor meglátták, hogy Lucy és Emma az akik után mennek, egymásra néztek, és elmosolyodtak. Egy ideig még figyelték, ahogy a lányok futnak.
- Figyelj, szerintem megállnak – suttogta Alex két ág között kipillantva.
- Na, akkor most lesz az, hogy bemutatkozunk nekik. Legalább megtudjuk, hogy csak jól áll nekik a távolság, vagy közelről is szépek.
Kiléptek a bokor mögül, ami takarta őket, és John halál lazán odaköszönt nekik.
- Sziasztok.
A lányok hirtelen megfordultak, és ijedtükben csak nézték a két srácot.

2. fejezet

Igyekeztem ezzel a résszel ahogy tudtam. Nem igazán tudtam már mit írni, szóval lehetséges (sőt biztos), hogy rövid rész lett megint. Viszont a következőt már megpróbálom bővíteni. :))
Jó olvasást *-*

-Ez most komoly? – nyitotta ki szemét Lucy és szemügyre vette a holdfényben álló „alakot”, majd elnevette magát.
- Ó, ez a hülye macska. Mondtam apának, hogy estére kint marad. Nappal se bírom elviselni. – azzal kiterelte őfelségét a szabadba, majd visszafeküdtek aludni.
Legközelebb már csak fél 11-kor nyitották ki a szemüket. Ebédig már semmit sem kajáltak, a délutánt pedig külön töltötték, mert Emma-nak a nagyszüleihez kellett mennie.
Lucy legnagyobb bánatára szülei otthon voltak, úgyhogy minél előbb ki kellett találnia valamit, amivel lerázhatja őket.
- Kicsim segítenél pakolni? – szólalt meg lágy hangon anyja.
- Persze, jövök – Na ennyit a rázzuk le a szülőket dologról.
- Ugye tudod, hogy öcséd holnap jön haza?
- Ja, igen. Van egy öcsém.
- Ne legyél szemtelen!
Ilyenkor szíve szerint mondta volna, hogy „de hát van szemem”…inkább most hanyagolta a favicceit.
- És miért is ilyen fontos ez?
- Egy: mert a testvéred, kettő: rendezünk neki egy bulit és segíteni kéne.
- Bulit? – nézett Lucy csodálkozva, nem annyira, mint egy csomag kuszkuszra (?), amit kivett a szatyorból. – Máskor is ment már el 1 hétre…
- De születésnapja lesz. Igazából nem tudom, hogy itt laksz-e. Sose tudod, kivel mi történik.
- Dehogynem! Apát is felköszöntöttem, és az ajándéknak is örült – mentegetőzött.
- Csak 3 napot tévedtél akkor is – mosolygott anyukája. – De jóváteheted, ha beszállsz a készületekbe.
- Jó, legyen – sóhajtott. – majd én megveszem a kaját.
- Köszönöm, mindjárt összeírom, mi kell.
Beszélgetés végeztével felrohant a szobájába és felhívta Susyt (másik nagyon jó barátnője), hogy azonnal és sürgősen segítenie kell neki, különben 3 óráig a bevásárlóközpontban lesz. Meg ha már Isten megteremté a paradicsomut, bele Ádámut és odutta neki Évát, akkor azt nem azért tette, hogy majd több milliárd évvel később az ember egyedül mászkáljon. Viccnek is rossz…
Megkapta a listát, és egészen sötétedésig mászkáltak a városban Susy-val Természetesen minden egyes boltnál meg kellett állni a „de szép ruha” és a „nézd de kis aranyos kutya” mondatok kíséretében. Végül mindketten hazamentek. Lucy-nak volt még feladata, pontosabban lufikat kellett felfújnia, mert „nem ér rá holnap”. 11-kor be is fejezte, a lustaság és a fáradság pedig szinte kiütés szerűen kezdett rajta mutatkozni, így a nappali kanapéján nyomta el az álom.
Tony délután 2 óra környékére volt várható, de 10 órára már be is fejezték a munkát, tehát szokásos cselekvéssel ütötte el Lucy az időt: punnyadás.
- Szia Em, milyen volt a tegnap? – szólt bele a telefonba.
- Szia. Jaja, ne is kérdezd Partiztak az öregek, nekem meg maradnom kellett.
- Partiztak? – röhögött fel.
- Póker. Én meg sütöttem nekik. Amúgy vicces este volt, de máskor kíméljenek – nevetett ő is. – Amúgy ma mit csinálsz? Elmehetnénk a tóhoz.
- Öcsi ma jön haza, bulija lesz, de szerintem 3-kor szabadulok.
- Nagyszerű. Akkor fél négy. És vegyél fürdőruhát is!
- Oké, ott tali. Csao.
- Szia.



„Boldog szülinapot” – köszöntötték a rég nem látott jómadarat. Meglepődött, de nagyon örült az egésznek. Főleg miután megtudta, hogy a haveri társasága is hivatalos hozzájuk. 3 órakor be is csörtettek a házba, Lucy pedig elkezdett készülődni.
El is indult volna, ha az ajtaját nem támasztotta volna Adam (Tony egyik barátja). 2 éve szerelmes Lucy-ba és minden adandó alkalomkor ki is nyilvánítja. Rámenős egy gyerek. Persze addig a pillanatig, amíg el nem kezd beszélni. Ő az a tipikus „csak meg ne szólaljon” kategória. A legjobb, hogy olyan láthatatlanná tud válni, mint senki más egy lány közelében, úgyhogy a lerázós rész már könnyen ment.
Em már a kis hídnál várt David-del együtt. 1 órányi beszélgetés után a tűző napnak köszönhetően bemerészkedtek a vízbe. Kellően elég jajveszékelés után megszoktát a hideg körülményeket és hülyéskedni kezdtek.
- Már megint ők? – figyelt fel Lucy, mikor meglátta a motoros fiúkat leparkolni.
- Kik ezek? – kérdezte Dav.
- Emma új szembe szomszédjai.
- Bizony – mosolyodott el Em. – És úgy tűnik egy kis hűsölésre vágynak ők is.
Értette ezt arra, hogy elkezdték levenni a pólójukat és megindultak a móló felé.
- Szóval ők az új macsók – folytatta David.
- Nekünk te az örök maradsz – mosolygott Lucy és fröcskölni kezdte barátait.
A fiúk fogták magukat és a mólóról neki futva beleugrottak a vízbe. Csoda, hogy nem csapták ki az összeset. Nevettek, úsztak egyet, majd kifeküdtek szárítkozni Emma legnagyobb örömére. Szerencséjére nem lehetett észe venni, hogy csorog a nyála utánuk. Az idő kezdett hűvösödni, ahogy a nap beljebb húzta sugarait, ezért kimásztak a vízből és leültek kicsivel távolabb, mint a két srác. Fél óra után Dav elhúzta a csíkot (elvileg fontos, elhalaszthatatlan dolga akadt, gyakorlatilag videó játék csúcsot akar dönteni).
Épp kellemesen feküdtek, mikor Em oldalba bökte barátnőjét azzal, hogy már vagy harmadjára nézett rá a magas barna. Tisztára bezsongott és nem feltűnően szemezett a gyerekkel. Lucy-t nem igazán érdekelték az ilyen selyemfiúk, de hát ízlések és pofonok. Inkább nem kötött bele Em legújabb áldozatába, csak hallgatta az áradozást.
- Még csak nem is ismered – nem bírta tovább szó nélkül. – Honnan veszed, hogy olyan amilyennek leírod?
- Csak rá kel nézni. Ne mond, hogy nem helyes.
- Hát, fogjuk rá – forgatta a szemét.
- És a bátyja? Már nem tudom mióta néz téged.
- Nem hinném, hogy bármi komoly dolog is megfordul a mocskos fejükben, szóval hidegen hagy, hogy kit vagy mit néz.
- Hihetetlen eset vagy. Viszont imádom, hogy ilyen vagy. Nem gyengít el egy kisfiús mosoly se.
Erre csak egy nagy mosoly és ölelés volt a válasz, aztán felöltöztek és indultak haza.
A buli már a végét járta, szerencsére maradt még a tortából, ami külön kérésre egy focilabdát akart ábrázolni. Lucy már csak meg sem lepődött, hogy a ház időközben disznóóllá alakult ár, és persze tudta, hogy minden dzsuvát neki kell eltakarítania. De csak szép sorjában mindent…majd holnap. Amit ma megtehetsz, az másnap is ráér.

1. fejezet

Ez az első rész. Kicsit félek, hogy mit fogtok hozzá szólni. Rövidre sikerült, de próbálkozok. Jó olvasást :)

- Jól van gyerekek, mehettek – szólt Mrs. Swanson és eszeveszett hangzavar lett a teremben.

- Hé csajszi! Délután ráérsz? Kimehetnénk sétálni.
- Igen rá. Majd hívj, hogy mikor és hol.
- Oké, akkor délután.
Elköszönt az osztály egymástól, és mindenki ment a saját dolgára. A szokottnál vidámabban távoztak a suliból, hiszen péntek volt és már csak 1 hét a nyári szünetig.
Lucy is hazasietett, megebédelt és leült TV-t nézni. „Teleshop teleshop hátán. És még csak egy normális cuccot se árulnak” – gondolta magában, majd jobbnak látta értelmiségi szintjének megfelelő műsort keresni. Épp hogy rátalált Mickey egér játszóházára megcsörrent a telefonja.

- Itt a Telenor vezető igazgatója. Miben segíthetek?
- Azt hiszem téves szám. A CIB bankot kerestem.

Emma-val nevetésben törtek ki. Mindig ilyennel hülyülnek.

- Viccet félre téve, 4 óra jó lesz?

- Persze, tökéletes. Bőven elég az idő egy fél cipő felhúzásáig.

- Szerintem meg elmenni a WC-re és a dolgom elvégzése nélkül kijönni.

- Na, zsír. Akkor 10 perc múlva a tónál.

- Oké, puszi.

Gyönyörű idő volt, már érezni lehetett a nyár közeledtét. Lucky sietve elkészült: felkapott egy lengébb pántos felsőt, rövid nadrágot húzott és tornacsukát, majd még egyszer ellenőrizte magát a tükörben és elindult. Anyjának hagyott egy üzenetet, miben ennyi állt:
„Elmentem a tóhoz Emma-val, majd jövök.
xoxo: L!”

10 perc sétára volt a tó a csónakházzal és a kis réttel. Sokszor járt ki ide barátaival. Néha egyedül is eljárt oda futni, vagy csak leült a hídra gondolkodni az élet nagy kérdésein: vajon Huan Migel meghal a következő részben, vagy csak súlyos balesete lesz?!

A lényeg a lényeg, hogy jó hely és egyszerűen imád itt élni.

Mikor odaért barátnője még nem volt ott. Leült egy kőre, majd 10 perc múlva Emma is odaért tüdejét majd kiköpve, levegő után kapkodva.

- Veled meg mi történt? – kérdezte Lucy csodálkozva.

- Kutyák, nagyok – lihegett Em.

- Ó, és négylábúak?
- Nem vicces. Azt hittem, hogy elkap.

- Jó, bocsi. Pihenj inkább, aztán mesélj ezekről a fenevadakról  - Emma szúrós pillantást vetett rá, amivel egyértelműen közölni akarta, hogy hanyagolni szeretné a szőrös négylábú teremtményeket. – Vagy inkább csak süttessük magunkat a napon.

Ez már mindkettőjüknek jobban tetszett, így lefeküdtek a mólóra és kémlelték az eget. Elgondolkodtak a nyári programokon, és megbeszélték, hogyha a szüleik engedik, akkor együtt elmennek nyaralni. Minden gondolatuk szertefoszlott, mikor hirtelen nagy zajra lettek figyelmesek és két alakot láttak a távolban. Motorral közelítették meg a rétet és miután leállították a fémhulladékokból tákolt szerkezetet (Lucy csak így hívja őket), akkor vették észre, hogy a két alak fiú volt. És még csak nem is a legócskább fajta.

- Ezek kik? Soha nem láttam itt őket – vonta fel a szemöldökét Lucy hol a srácokra, hol Emma-ra pillantva.

- ha emlékeim nem csalnak, akkor őket láttam tegnap egy halom dobozzal becuccolni a velünk szemben lévő házba.
- Amelyiket eladták?

- Nem, amelyiket lerombolták…Igen, azt. Ezek szerint ők az új szembe szomszédjaim.

- Észlény vagy  - paskolta meg Lucy Em fejét, akár csak egy kutyának, aki épp ügyesen hajtott végre egy „mutatványt”. – És hány évesek?

- Egyik 17, a másik 18. Anyáék tegnap említették a nevüket, de túlzottan nem érdekelt. De ha jobban megnézem – tolta fel a napszemcsijét – talán legközelebb jobban figyelek a részletekre.
Lucy vetett rá egy „ezt inkább meg se hallottam” pillantást, majd folytatta a napozást.

A fiúk terepszemlét tartottak, körbejárták a terepet (épp hogy meg nem jelölték), majd mocira pattantak és elmentek.

A lányok megvárták a naplementét, érzékeny búcsút váltottak (mintha másnap nem egymás nyakán lógnának majd) és hazamentek. Vacsi a családdal, filmnézés, és miután fellőtték a pizsit fél 12-kor irány az ágy.

Az egész hét unalmasan telt, szinte már csak beszélgettek órákon és filmet néztek. Majd eljött a péntek, vagyis évzáró. Az igazgató beszéde volt a végszó:

- Kellemes nyarat és tudjátok: az iskola szeptemberben újra vár titeket.

- SZÜNET VAN! – kiáltotta egyszerre Lucy és Emma, hatalmas vigyorral arcukon.

Elköszöntek az osztálytól, puszi és virág néhány tanárnak, és hivatalosan is kezdetét vette a nyári szünet.

- Na csajok, mi a program az elkövetkezendő 3 hónapra? – David lépett oda hozzájuk, és átkarolta őket. Tudni kell róla, hogy általános óta a lányok legjobb barátja, nagyon bolond, és szinte minden más csajt taszít magától.

- Napozás, pasizás… - kezdte Em.

- És a közös nyaralás – mosolygott Lucy, miközben 10 centis magas sarkúját lóbálta a kezében.

- Naa, megengedték? – kérdezte Dav.

- Igazából még nem nagyon hoztuk fel nekik az ötletet, de rajta vagyunk az ügyön.

- Végül is, jó lett a bizink, szóval muszáj elengedniük. És ha jól meggondolom, semmilyen orbitális bűnt nem követtünk el. Kénytelenek bízni bennünk.

- Jó vicc. Na, de én itt el is indexelek jobbra, majd hívjatok, ha kellek.

- Úgy lesz Dav, ne aggódj. Szia.

Este kettes csaj bulit tartottak Em-nél (szülei üzleti úton vannak), és tervet készítettek, hogy miként fogják szüleiket megbabonázni a cél érdekében. Mr. és Mrs. Wilson (Emma szülei) mindig is jó fejek voltak, az sima ügy lesz, csak Lucy őseivel szemben kellett a hadihajó és a géppuska. Igaz, még 1 hónapuk volt a tervezett útig, de mindent időben kell kezdeni.

2 doboz pizza és 2 liter kóla után éjfélkor kidőltek, mint akiket serpenyővel vágtak fejen. Hajnali 3 körül járhatott az óra nagyobbik mutatója, mikor Lucy nagy zajra ébredt fel.

- Emma, Emma, kelj fel!

- Mivan?

- Szerintem valaki van itthon rajtunk kívül.

- Biztos csak álmodtál. Aludj vissza.

Hirtelen egy puffanást hallottak, és egyből kiugrottak az ágyból.

- Na jó, talán tényleg van lent valaki. Fogd meg azt az atlaszt, én meg viszem a biosz könyvet. Verünk bele egy kis tudást.

Utuk a konyhába vezetett. Óvatosan léptek elő az ajtó mögül, és ijedtükben elsikították magukat.