12. fejezet

Meghoztam az új részt. :)) Egyik nap kicsit felbosszantottak, úgyhogy fogtam magam, és az írásban vezetem le. Legalább lett eredménye, és remélem elnyeri a tetszésetek ^^
Még annyit, hogy a következő rész lehetséges, hogy később jön, mivel hétvégén nem leszek itthon, de igyekszek:)
Jó olvasást! <3

/Lányok szemszöge/

Másnaposan fetrengő emberek mindenhol, piás üvegek és cigi csikkek szétszórva a földön, és a szokásosan hangoskodó szomszédok. Sose lehetett megérteni, hogy miért fognak hozzá már hajnali 6 órakor a vasakat dobálni, és fűrészelni. Kicsit se zavarja őket, hogy felverik az álmos népséget.
Hát így indult a vasárnap reggel a nagy „Picket buli” után. A kómásan ébredező fejek sorra látogatták a WC-t, és a konyhát a táplálék-és víztartalék feltöltése érdekében. Természetesen a házi gazdák ébredtek leghamarabban, bár csak John volt olyan állapotban, mint az összes vendég együtt. Még is kénytelen volt riadóztatni mindenkit, hogy van kereken 3 órájuk úgy körbenyalni a házat, hogy mikor anyja hazaér lássa a padlón a tükörképét, sőt ennyi is tudjon onnan. Bár ez elég gusztustalan lenne, de több millió ember, több millió szokás.
John körbejárta a házat azzal a céllal, hogy mindenkit felkelt, és munkára fog azonnal. Mivel az emeleten kelt fel a „hálókörzet”-tel kezdte, utána a nappali következett, ahol egy meglepő és egész hangos kérdéssel keltett föl mindenkit.

- Az a kutya meg hogy a franca került ide?? – ordította – És miért fekszik közöttetek? – nézett Daniel-re és Lucy-ra akiket a kanapén nyomott el az álom, és rögtön felriadtak a kiáltásra. Ahogy mindenki más is az említett ebet is beleértve.
- Amíg a fele társaság józan volt, addig nem láttam – válaszolta Lucy, majd miután feleszmélt, hogy nem az állat a legfőbb műsorszám, hanem az, hogy Dan-nel aludt felállt, és szemügyre vette a mancsos jövevényt – De egész nyugodtnak tűnik.
- 1 perc múlva nem így fogsz róla vélekedni – mondta John nevetve, és Lucy pólójára mutatott.
- Mi a…ez most komoly? – sipákolta – Képes volt lepisilni alvás közben? Ez undorító! Hol a mosdó?
- Fel a lépcsőn, majd balra egyenesen – válaszolta J, még mindig röhögve, és levegő után kapkodva.
Lucy kettesével szedte a lépcsőfokokat, úgy rohant fel. Aki csak ott volt t nézte, és jót nevettek történteken. Egy embert kivéve.
- Legalább lehetne benned egy cseppnyi érzés – nézett Daniel John-ra, majd erőteljesen belement, és elindult ő is az emelet irányába.
A többiek feszülten figyeltek, mint valami 18. századi melodráma előadáson, majd jobbnak látták, ha munkához látnak, mielőtt még nagyobb bomba robbanna.

Dan közben a fürdő ajtaján kopogtatott vagy 5 percig, mire Lucy végre kinyitotta.
- Ha te is röhögni akarsz, azt kint is megteheted. Az ajtón kívül! – förmedt rá.
- Segíteni jöttem. Engedj be. Még mielőtt gázosabb lesz a szitu, és elterjed a hír, mint hogy: a fiú, aki egy illemhely ajtaja előtt könyörög a lánynak, hogy eressze már be. – nézett mosolyogva Daniel.
- Jó, gyere. De csak mert vagyok olyan aranyos, és megvédem a hírneved.
- Nem volt olyan nekem soha. És nem is lesz – folytatta a beszélgetést, immár az ajtón belül.
- Mindenkit ismersz innen, játszol egy bandában ahol gitározol és énekelsz, televan veled a youtube, és azzal akarsz hitegetni, hogy semmi közöd ahhoz a szóhoz, hogy hírnév?
- Ez most szíven ütött – tette hirtelen kezét a „szívére”, és próbált szomorúan nézni. - Mintha egy okos szőke csajra mondanád, hogy plázacica. Attól még, hogy szőke, nem biztos, hogy buta is – mondta, közben pedig segített szappanos vízzel kiszedni a pisit Lucy pólójából.
- Szóval Ms. Platina. Minek neveznéd magad?
- Piszkosul jóképűnek – nevetett.
- A hatalmas ego-dat ki ne hagyd. Még megsértődik.
- Majd kiheveri – ült le közben a kád szélére – Amúgy mi lenne, ha besegítenénk a pakolásban, aztán elmennénk egy nyugisabb helyre beszélgetni? Persze miután mindketten lezuhanyoztunk, és felvettünk egy tiszta ruhát.
- Jó ötlet, benne vagyok.
Felálltak, és mivel már csak egy hatalmas vízfolt díszelgett Lucy pólóján, kimentek, és beszálltak az önkéntes (vagy nem annyira önkéntes) társaság csapatába takarítani. Közben Emma is előkerült, és együtt végighülyülték a pakolás minden pillanatát. Lucy elmesélte mi volt Daniel-lel, Em pedig nem hitt a fülének. Nem gondolta volna, hogy ilyen rendes lesz, de mindig öröm valakiben pozitívan csalódni. 2 és fél óra kemény munka után az egész ház csillogott a tisztaságtól. Itt-ott pedig a maradék csillámportól. De azt már semmiség leszedni. Alex-ék még egyszer megköszönték a részvételt, és mindenki ment a maga dolgára.

…

- Már megint hova mész? – kérdezte Tony nőérét, mikor meglátta, hogy megint készülődik.
- Az legyen neked most lényegtelen. Anya előtt még hazaérek. – válaszolt Lucy, de amint meglátta öccse furcsa tekintetét, folytatta – Tudja, hogy ott aludtam a buliban. Ahogy mindenki. Úgyhogy ne aggódj.
- Oké, én úgy se szólnék neki. – mosolygott.
- Mert a legjobb tesó vagy. De megyek is, 4-re itthon vagyok.
- Szia.
Lucy tudta, hogy kockáztatna vele, ha a mai nap is későn érne haza. Még mindig nem bocsátották meg egészen azt a bizonyos estét a szülei, és egy fontos esemény még hátra van, amit nem hagyhat ki ebből a nyárból. Ez pedig a közös kiruccanás a barátokkal. Ezért is kell a délután másik felében beszélnie Dav-vel. Susy-t pedig Emma-ra bízta. Aztán másnap egyeztetnek, hogy eddig hogy állnak. De valahogy most fontosabb volt a találkozó. „Az egész olyan álomszerű” – gondolta. „Megismerek egy fiút egy bulin - amit az a személy szervezett nekem, aki elég bunkó és udvariatlan ahhoz, hogy ne tetszen, de ennek ellenére vonz –, és hirtelen történik valami. Reggel boldogan keltem fel a kis incidens ellenére. Dan karjaiban, aki rendes, jó fej, izmos, magas, és ő is énekel, és minden mást csinál amit John is, még is hatalmas különbség van a két fiú között. Azt meg inkább majd vele kielemezem, hogy még is miképpen kerültem vele egy kanapéra alvás gyanánt.”

Ahogy egyre közelebb került a találkozó helyszínéhez – ami egyébként a tó lett – annál jobban elkezdtek azok a bizonyos pillangók repdesni a gyomrában. Izgult, hogy mi lesz, remegett, de azt se tudta miért. „Kevesebb, mint 24 órája ismerem. Az se biztos, hogy ez egy olyan randi-tali. De már látom is, és mosolyog rám, és milyen aranyosan. Csak higgadtan. Semmi jelét nem mutathatom az izgalomnak.”
- Szia – köszönt Dan mosolyogva előre, és megölelte Lucyt, aki egy pillanatra lefagyott ettől a gesztustól, beszívta az illatát, és csak állt ott, mint egy jégszobor. Majd szép lassan kezdett kiolvadni.
- Szi-szia – dadogta mosolyogva. – Mi a helyzet reggel óta?
- Nem sok, kissé fáradt vagyok. Te jól vagy?
- Igen, tökéletesen. De szeretnék valamit kérdezni- ültek le közben a móló szélére.
- Ha a tegnappal kapcsolatos, én sem tudom, hogyan melegedtünk annyira össze, hogy egymás mellé kerültünk.
”Ez a fiú nem csak helyes, de még a gondolataimban is olvas? Akkor inkább abbahagyom a gondolkodást.”
- Akkor ez a rejtély még egy ideig az is marad.
- Pedig már kíváncsi vagyok. Mert nagyon remélem, hogy piával a szervezetemben nem tettem olyat, amit még megbánhatok. Bár, veled kapcsolatban nem hinném, hogy bármit is megbánnék – nézett Lucy-ra egy sármos mosollyal. De mivel a kínos csöndben ülés és a hülyén vigyorság soha sem oldott még meg semmit, így tovább beszélt – Amúgy John és közted van valami? Kicsit pipa volt, mikor meglátott minket.

„Miért kell felhozni? Nem elég kínos így is?”

- Bőven elég az a kétutcányi közelség, ami köztünk van. Még az is sok – mondta szemforgatva, de látta Dan arcán a meglepődöttséget. – Ne nézz így kérlek. Még a végén keltesz bennem valami érzést, ami miatt bocsánatot kell kérnem, hogy felvállalom az őszinteségem a haveroddal szemben.
- John nem a haverom. Régen egy bandában játszottunk, de a barátnője velem csalta, amit én nem tudtam, mert senkit se avat be a szerelmi életébe. Amint megtudta kidobott, és ő lett a „főnők”.
- Így már értem a kérdést.
- Nehogy azt hidd, hogy most ennyire nyomulni akarok, vagy bármi. Csak alig ismerlek – amin mellesleg változtatni szeretnék -, és próbálom kitalálni, miként tudnék kicsit közelebb férkőzni a szívedhez.
- Valahogy nem tudom elhinni, hogy John-nal ismeritek egymást – nevette el magát – de örülök, hogy nem vagy olyan, mint ő.
- Na, egy közös már van is bennünk: nem bírjuk Picket-et – mondta komolyan, de elnevette magát ő is.
Sajnos az idő gyorsan halad, ha jó a társaság, és Lucy-nak indulnia kellett haza. Daniel felajánlotta, hogy hazakíséri, így a házig tartó úton végig beszélgettek. Elkezdték jobban megismerni egymást, sokat nevettek, és jól érezték magukat. Az ajtónál állva elköszöntek egymástól, és mielőtt még Lucy bement volna a házba, visszafordult egy pillanatra:
- Egyébként úgy hallottam, hogy szívhez vezető út első lépése a második találkozó kérése, és valami virág is jól jön azért. Főleg, ha az illető lánynak a sárga tulipán a kedvence.
- És ha te lennél az a bizonyos lány? – kérdezte Dan kacéran.
- Hát, majd kiderül – kacsintott.
- Holnap hívlak. Szia. – köszönt el végleg.
Lucy amint becsukta maga mögött az ajtót, lerogyott a földre, és vagy 10 percig csak ült ott mosolyogva. Csak akkor kelt fel, mikor anyja már kérdőn nézett le rá, hogy most a lánya totál bekattant, vagy valami egészen más oka van a folyamatos vigyorgásnak. Végül ketten leültek a nappaliba, és meghallgatta a hosszas beszámolót egészen John-tól, csakhogy értelmet nyerjen a történet.

Lucy vacsora után, pontosabban fél 7 után indult el Susy-hoz, és felkészült arra, hogy rég látott barátnőjének is elmesélje a történteket. Így is lett. A-tól z-ig végigmondta barátnőjének is az utóbbi napokat, aki persze rögtön visongani kezdett, amint a Daniel-es részhez értek a cselekményszálak. Jól sikerült az este, és persze nem csak a pletykák kerültek terítékre, hanem az Olaszországi útjuk is, ahova eddig még mindenkit elengedtek a „csapatból”. Listát állítottak össze, és útitervet készítettek, és az árakat is megvitatták. Em és Dav ugyan ezeket a szempontokat vizsgálták, és együtt fogják összerakni véglegesen. Aztán már csak a foglalás marad, és irány a csodás Italy.