5. fejezet

Meghoztam a részt, hamarabb, mint vártam, de most igyekeztem vele. Lehet vannak benne furcsa részek, de mentségemre szóljon, hogy este írtam :$
Jó olvasást <3 :)

- Most hogy megyek haza? Nem vagy normális – szólt mérgesen.
- Ez csak egy kis víz. – válaszolt nyugodtan.
- Egy kis?? Az egész ruhám vizes. Mire megszárad, már 5-ször megjárnám oda-vissza.
- Akkor csináld azt – kacsintott – vagy ott a fürdőruhád.
- Ne idegelj még jobban!
- Na, gyere itt a pólóm. Vedd fel, és hazaviszlek.
- Majd pont mögéd fogok felülni.
- Én ráérek. Rajtad múlik.

8 ÓRÁVAL KORÁBBAN

Reggel 9 óra, kint pedig 30 fok. Az emberről bent is majd’ lerohad a ruha, nem hogy még kint. Ezért áll Lucy fél órája a szekrénye előtt abban a reményben, hogy hirtelen jön egy isteni sugallat, és választ kap a kérdésére: „Mit vegyek fel?!”. Már az ötödik variációt próbálta fel, ami ugyan úgy nem tetszett neki, mint az előző négy. Nem akarta tovább húzni saját idejét, így kiválasztotta a legrövidebb nadrágját és egy pánt nélküli felsővel párosította. Végül is elfogadható volt a végeredmény. Bár ő mikor nem néz ki jól. Minden jól áll rajta, főleg mivel magas, vékony és szép barna bőre van. Csak ő ezt nem hiszi el magáról…

Szóval miután sikerült kiválasztania a megfelelő szerelést, lement a konyhába és elkezdte csinálni az ebédet. A darált hús már ki volt olvasztva, így csak össze kellett dobnia a Bolognai-t. Szívesen segített a konyhában, de a sütiket jobban preferálta. Minden téren.

Miután befejezte a főzést még volt fél órája délig, így leült a gép elé, és skype-on felhívta David-et. Szerencséjére nagyon kocka srác, szóval ha véletlenül nincs fent, már gyanakodnak, hogy baja van.

- Szia Lucy – köszönt mosolyogva.
- Szia. Te, ember. Mi az a póló rajtad? – érdeklődött furcsa pillantásokat vetve a képernyőre, ugyanis Dave-en egy rózsaszín felső ékeskedett, amivel alapjáraton nincs gond. Csakhogy rá volt írva, hogy „I love cat” és egy szőrös fehér bolyhos macska is csatlakozott hozzá.
- Ez…csak…izé – jött zavarba, Lucy pedig szinte leesett az ágyról a röhögéstől – ne nevess már, egyáltalán nem vicces. Nagyi tegnap jött haza Londonból, és anyának akarta adni. Rá persze nem volt jó, és lévén annak, hogy más női egyed nem tartózkodik a családban, én lettem a „szerencsés”, aki megkapta. És befogtam pizsama felsőnek.
- Ez most komoly? Irigyellek, de nagyon – nevetett tovább Lucy, közben már könnyeit törölgette – az addig oké, hogy a tiéd lett, de 1. miért alszol pólóban nyáron fiú létedre?! 2. véletlenül nem tud nyávogni?
- Remélem, kinevetted magad – vonta fel egyik szemöldökét mérgesen – inkább felejtsük ezt el. Amúgy helyzet? Hallom Em-mel szent a béke.
- Igen, minden a legnagyobb rendben. Bár nem tudom, mire számítsak ma, de elmegyek, mert nem fogom hagyni, hogy hülyeséget csináljon.
- Ja, a strand. Szerintem jól döntöttél, hogy elmész. Figyelj, akár még jó is lehet.
- Kötve hiszem…
- Nálad pozitívabb emberrel még nem találkoztam.
- Cicafiú, te csak mg se szólalj – kacsintott Lucy – egyébként mit szólnál holnap egy kis kiruccanáshoz?
- Mire gondolsz?
- Te, én, Susy, Emma, meg a Vasember 3. Rég voltunk már így négyesben kint.
- Nekem jó. Ha akarod, beszélek Sus-sal.
- Remek, én meg ma felhozom az ötletet Em-nek. De megyek, Tony már 5 perce az ebéddel nyaggat. Majd írom az infókat. Szia.
- Okés, aztán ma csak óvatosan. Jó mulatást!
- Meglesz, nyugi.
- Szia.
Kinyomta a laptopot, és lement enni. Tony már javában szívogatta a tésztát és tiszta paradicsomszósz volt a szája. Meg az egész arca.
- Kezdem érteni, miért kerülnek a lányok – vetett egy szemrehányó megjegyzést Lucy.
Öccse ügyet sem vetve rá tovább tömte magát. Kólával küldte le az utolsó falatokat és egy hangos szájmoraj után nővéréhez szólt.
- Elmegyek Adam-mel deszkázni. Anyának is mondtam.
- Jól van, d vigyél kulcsot, mert megyek én is a strandra.
- Oké, na szia.
- Csá.

…

2 órakor találkoztak a lányok a buszmegállóban, onnan mentek a strandhoz. Fél óra alatt oda is értek, a parkolóban pedig észrevették a fiúk motorját. Vagyis már bent várják őket. Megvették a jegyet, és az egyik fa felé vették az irányt. Éppen letelepedtek volna, mikor ismerős hangra lettek figyelmesek.
- Nem pakoltok hozzánk csajok? – kérdezte John, a lányok pedig megfordultak.
Lucy-nak egy pillanatig tátva maradt a szája, de rögtön észhez tért. Bár elég nehezen. Csak most tűnt fel neki úgy igazán, hogy milyen kigyúrt felsőtesttel is rendelkezik az előtte álló hímnemű teremtmény. Gyönyörű egyenletes barna színe még jobban fokozta az összhatást. 180 centi magas volt, így fel kellett rá néznie, és csak most vette észre a fülbevalóját és a tetoválást a karján.
- De, merre vagytok? – szakította meg a csöndet Emma.
- Ott – mutatott Alex a pavilonok mellé. Neki szintúgy olyan izmos karja volt, mint a bátyjának, de kreolosabb bőrű és 2 centivel alacsonyabb – a víz nagyon jó, gyertek, ússzatok egyet.
- Én inkább csak napoznék – szólt Lucy.
- Csak nem félsz, hogy valami megfog és leránt a mélybe? – kacérkodott John, közben egy-egy vízcsepp gördült le a mellkasán.
- Nem, csak anyukámék arra tanítottak, vigyázzak a vadállatok közelében. A végén még megharapnak.
- Nyugi cica, ha látok egyet, szólok.
- Pff…nézz akkor tükörbe – kacsintott, majd Em vetett véget a szócsatának.
- Lucy, ha meggondolnád magad, akkor ott leszünk bent. De megígértél valamit.
- Rendben, bocsi. Menjetek, én olvasok.
A fiúk és Emma a vízbe vetették magukat, Lucy pedig levette a nadrágot és a pólót, majd hasra feküdt, és figyelte barátnőjét, aki szemmel láthatóan nagyon jól érezte magát. Alex dobálta, John pedig csak nevetett rajtuk, néha Lucy-ra is vetett pár pillantást.

…

1 óra múlva elmentek enni a közeli büfébe. Tipikus strandkaja: hamburger, sült krumpli, kóla (John-nak sör) és még egy kis jégkrém is bement a végén. Miután befejezték visszamentek a törzshelyükre, és emésztettek, közben süttették magukat. Em megkérte Alex-et, hogy kenje már be a hátát naptejjel, amit a fiú szívesen el is vállalt. Ráült Emma fenekére, és még plusz masszázst is kapott. Jól kijöttek egymással, amit Lucy nem nézett valami jó szemmel. Habár a legjobbat akarta barátnőjének, és úgy tűnt remekül elvan, sőt boldog (mint még soha), akkor se tetszett neki ez az egész. Inkább csak olvasott, míg John fölé nem hajolt, és be nem takart a napot.
- Az idő nem változtatja meg az embert, a bölcsesség sem. Az egyetlen dolog, ami megváltoztatja az embert, azt a szerelem – olvasta az egyik sort.
- Remek, szóval ismered a betűket – mondta Lucy, miközben kicsit arrébb húzódott.
- Haha. Csak nem Coelho? – kérdezte mosolyogva.
- Ismered? – csodálkozott el, és ránézett fiúra, ismerkedésük óta először a szemébe, aminek gyönyörű kék árnyalata volt.
- Igen, olvastam tőle, az idézeteit is szeretem.
- Hát, most megleptél.
- Mondtam, hogy nem ismersz még.
- Én pedig azt, hogy nem is akarlak.
Mindketten nevettek, mire Emma-ék odanéztek, és nem tudták mi a fene történt.

Még egy utolsó csobbanásra mindannyian bementek, és meglepő módon Lucy is jól érezte magát és ugrált a vízbe. Nem gondolta ő maga se, hogy egy jó nap lesz, de azért nem felejtette el azt se, hogy miért tartott barátnőjével. Kettőjük közül ő azért nem akarta tele mértékben elveszíteni a fejét.
Úszás után még megszárítkoztak, felöltöztek, és összepakoltak. Em és Alex előre mentek, ők hamar készen lettek. Lucy is vette volna fel éppen a táskáját, amikor John hirtelen felkapta és úgy, ahogy volt bedobta a medencébe. Nevetett rajta, Lucy már kevésbé volt olyan boldog. Kimászott a vízből, és idegesen odarohant John-hoz, majd izomból ütni kezdte őt.
- Ez még is mire volt jó?  - kelt ki magából.
- Szerintem vicces volt. Amúgy meg nem csak látványilag jó a segged – vetette be megint kacér mosolyát.
- Na, akadj le rólam!
- Vicc volt, nyugi.
- És most hogy megyek haza? Nem vagy normális – szólt mérgesen.
- Ez csak egy kis víz – válaszolt nyugodtan.
- Egy kis?? Az egész ruhám vizes. Mire megszárad már 5-ször megjárnám oda-vissza.
- Akkor csináld azt – kacsintott – vagy ott a fürdőruhád.
- Ne idegelj még jobban!
- Na, gyere itt a pólóm. Vedd fel, és hazaviszlek.
- Majd pont mögéd fogok felülni.
- Én ráérek, rajtad múlik.
- Csak hadjál békén!
- Te tudod.
 Lucy megfogta a holmiját, és elindult a kijárat felé még mindig csurom vizesen, John pedig követte. De mikor kiért látta, hogy Em sehol sincsen.
- Mondtam Alex-nek, hogy vigye haza – mondta John, mikor látta, hogy Lucy körbenéz az egész parkolón.
- Na, remek. Köszi szépen. Ezt elintézted.
- Mondom, hogy hazaviszlek. Nem tudom miért vagy ilyen makacs. De ha ne, hát nem. Akkor jó utat – mosolygott, és elindult a motorja felé, Lucy pedig nézte, ahogy felszáll rá, és beindítja.

4 fejezet

Nagyon nagyon nagyon sajnálom, hogy csak most hozom a részt. Sok dolog jött közbe. Családi okok, és egyéb problémák adódtak :/ Meg nem tudtam, hogy folytassam-e, nem voltam magamban biztos. Remélem nem haragszotok, és remélem ezután is olvasni fogjátok. Nem akarok máskor ilyen alkotói válságba kerülni, nehéz kilábalni. De itt van a rész, már a következő is alakulóban van, és még egyszer nagyon sajnálom :(
Annyit szeretnék még kérni, hogy írjátok le, mi az amit szívesen olvasnátok a következendő részekben, mikre vagytok kíváncsiak, és egyéb véleményeket is elfogadok. Köszönöm előre :))
Jó olvasást <3

/Lányok szemszöge/

3 véletlen nem létezik. Igen, ez a sors keze. De mit keresnek itt? És miért avatkozik bele a sors az életbe? – gondolta Lucy miközben köszönt a fiúknak.
- John vagyok, ő pedig a tesóm Alex – mutatkozott be a nagymenő” fiú.
- Én Emma, Lucy meg a legjobb barátnőm. Ti költöztetek most a szomszédba ugye?
- Igen, mi. Ezért ismerős akkor ennyire az arcod – válaszolt Alex mosolyogva – a szüleid fogorvosok igaz?
- Aha, gondolom anyud mesélte.
- Meg az enyém is – nézett rá John – És a barátnőd néma vagy szégyenlős?
- Szimplán nincs kedve beszélgetni. Főleg veletek nem – mondta Lucy.
- Még csak nem is ismersz minket.
- Pontosan. Nem is szeretném ezt megtörni.
- Pedig gondoltuk felkérünk titeket, hogy segítsétek megmutatni milyen helyek vannak, amiket még nem láthattunk, és jók.
- Ne is… - kezdte Lucy.
- Nagyon szívesen – vágott szavába Em.
- Akkor jó. Majd keresünk titeket – kacsintott Alex.
- Oké. Viszont mennünk kell. Majd beszélünk. Sziasztok – köszönt el Emma, látva Lucy pillantásait.
- Sziasztok – köszöntek a fiúk is.

Egészen hazáig áradozott Em, hogy Alex így cuki, úgy aranyos, de először meg akarja ismerni, közben pedig alig várja, hogy újra beszéljenek. Lucy csak nevetni tudott rajta, és próbálta megértetni vele, hogy ők nem éppen azok a fiúk, akik a hosszú távú kapcsolatok hívei. Végül nagy veszekedés lett az egészből.
- Miért vagy ennyire ellenük? Jól mondta John, még csak nem is tudod kik ők.
- Dehogynem. Az összes ilyen „menő vagyok” csávó egyforma.
- Ennyire tudod? Lehet ők kivételek.
- Em, miért nem akarod megérteni, hogy csak AZÉRT kellenél neki?
- Nem hiszem, hogy ilyen lenne. Inkább te nem akarod elhinni, hogy vannak normális fiúk is.
- De nem ők azok.
- Ezt én nem folytatom. Majd ha van értelmes mondanivalód is, akkor keress – azzal indult volna el, de még egy mondat erejéig visszafordult Lucy-hoz – Ja, és ha így folytatod, tényleg soha nem lesz pasid, de hozzám ne gyere sírva panaszkodni!

Elviharzott idegesen, Lucy pedig csak állt ott és nézte. Nem tudta mi üthetett barátnőjébe. Hazament, lefürdött és lefeküdt az ágyba. Újra lejátszotta magában a beszélgetést és Em utolsó szavait, majd sírásban tört ki. Tudta, hogy az ő hibája az egész, de csak az igazat mondta. Viszont úgy tűnik, Alex 2 pillantás alatt elvarázsolta. Féltette barátnőjét, de inkább hagyta, mert a végén még teles mértékben elveszíti őt. Csak mert két barom betette a lábát a faluba. Úgy tűnik, van mikor jobb elhallgatni a gondolatinkat, ha valakit meg akarunk védeni.
Ezekkel a gondolatokkal a fejében aludt el. Álmában megint Emma-val veszekedett, mert elment a fiúkkal bulizni, és többet ivott a kelleténél, ők pedig kihasználták a lehetőséget. Egész este forgolódott, alig várta, hogy reggel legyen. 7 órakor könnyektől duzzadt szemmel ébredt és semmihez sem volt kedve. Egy bögre kakaó kísértében leült a kanapéra és megnézett egy filmet. Nem igazán kötötte le Brad Pitt teste, inkább tovább agyalt. Időközben Tony is felkelt és természetesen első útja nem a konyhába, hanem a PS elé vezetett, szóval megint nagy zaj lett. Lucy-nak nem volt se energiája, se kedve veszekedni vele, inkább felöltözött, és felhívta Susy-t, hogy átmehet-e hozzájuk. Szerencsére már meggyógyult, így örömmel látta barátnőjét. Lucy elpanaszolta neki a történteket, és hogy nagyon félti Emma-t, de nem lehet vele megértetni ezt az egészet.
- Szerintem amúgy teljesen igazad van – reagált Susy – de inkább pártatlan maradok.
- Persze, megértem. Nem is kérem, hogy állj bármelyikünk mellé is.
- Ez így viszont nagyon rossz lesz mindenkinek. Már olyan rég óta a legjobb barátnők vagytok. Ti vagytok a bulik beindítói, az osztály programszervezői. Emma és Lucy, az elválaszthatatlan páros. Nehogy már pont fiúk miatt vesszetek össze. Ez lehetetlenség…

És igaza is volt. A két lány oviban ismerte meg egymást mikor mindketten a napocska csoportba kerültek, és egyedül ők játszottak egész nap könyvekkel (aki először csap rá egy szép képre az a nyerted), na meg persze jó időben a kertészkedésben is fontos szerepet töltöttek be (értsd fűtépkedés, virág irtás). Már akkor tudták, hogy elválaszthatatlanok lesznek. Majd általánosba, végül gimibe is követték egymást, és mindenki kedveli őket. Na nem annyira, mint Gina Simon-t – aki amúgy a suli pláza pudlijának mutatja magát, de igazából a kitömött mellén és a festett szőke haján kívül semmije nincsen – de a lányokat a tanárok is jobban kedvelik.

Tehát ez a kis összekapás mindenkit sokk-ként érne. Így kénytelenek lesznek valahogyan újra kibékülni, hiszen nélkülük nem élet az élet.
- Az a baj, ötletem sincs, mit kéne tennem – szólt Lucy könnyeit törölgetve.
- Igazából nekem van egy tippem. De nem biztos, hogy tetszene.
- Ne kímélj!
- Szóval először is bocsánatot kérsz tőle, majd mondod neki, hogy rosszul ítélkeztél vagy valami hasonló, és megpróbálsz kicsit nyugodtabb lenni ezen a téren. Mikor már rájött, hogy tényleg békülni akarsz, elmész vele a fiúkhoz, vagy ott leszel velük bármikor. Így védheted meg őt a legjobban. Viszont tényleg nyugodtan kell fogadnod bármit is mond, bármit is tesz.
- Te egy zseni vagy – ugrott Lucy nyakába – köszönöm, hogy segítettél. Szerintem még ma elmegyek hozzá és beszélek vele.
- Helyes. Aztán csak ügyesen. Tudom, hogy hirtelen haragú vagy, szóval akármikor kiborulsz, hívj, vagy gyere át – mosolygott Sus – még akár David-et is áthívom, segítünk, amiben tudunk.
- Megfogadom, ígérem. De megye, visszaszerzem Emma-t – ölelte meg megint barátnőjét – szia. És köszönöm még egyszer nagyon-nagyon!
- Szia, majd mesélj mi volt.
- Rendben, holnap hívlak.

Kiment az ajtón és elindult Em-hez. Kétszer is átgondolta mit fog mondani, mikor pedig a házhoz ért vett egy nagy levegőt és csengetett. Emma nyitott ajtót, de mikor meglátta, hogy Lucy áll ott, lefagyott a mosoly az arcáról és bevágta az ajtót.

- Engedj be, légy szíves. Addig nem fogok innen elmenni – szólt az ajtó külső feléről.
- Akkor jó napjaid lesznek. Remélem kényelmes a föld.
- Jaj, ne csináld már ezt.
- De csinálom. Mit művelsz itt egyáltalán?
- Hát nem a kerteteket. Amúgy bocsánatot szeretnék kérni.
Hirtelen nagy csönd lett, majd kattant a zár, és az ajtó újra kinyílt.
- És mi tartott ennyi ideig? – mosolygott rá Em.
- Semmi „hagyjál békén” vagy „nem hiszek neked?
- Ha nagyon akarsz, állhatsz még kint. De be is jöhetsz elmesélni, mitől gondoltad meg magad.
- Inkább bemennék.

Megbeszélték a dolgokat, és fél óra múlva újra együtt nevettek, mintha mi se történt volna.

- Szerintem rekordot döntöttünk a veszekedési skálánkon – nevetett Lucy.
- Igen, az tuti. Legutoljára 3 nap volt, mert megdobtalak cseresznye maggal, te pedig kővel adtad vissza.
- Tényleg, már akkor is kicsi volt a tűrőképességem.
- Nem baj, így vagy jó. És amúgy akkor holnap eljössz a strandra a fiúkkal? – kérdezte Em félve.
- Öh, igen elmegyek. De csak miattad. Eszem ágában sincs velük találkozni. Max jó pofizok kicsit.
- Az is megteszi. Legalább megismered őket.
- Igen, így van.
Tovább beszélgettek, és egyeztettek egy megfelelő időpontot. Majd megnézték a Kör mindkét részét, de az egészet végig nevették. Újra a legjobb barátnők lettek, és ez nem is fog megváltozni. Csak ők értik, amit beszélnek, egy kívül álló már rég azt hinné, valami nagyon nincs rendben velük. De ilyen egy igaz barátság. Fél szavakból is megértik egymást, sőt ha Em azt mondja „ott van az izé, abba a valamibe, amellett a cucc mellett, amivel kinyitjuk a sört”, akkor Lucy tudja, mire gondol, majd elröhögik magukat, hogy milyen hülyék tudnak lenni.

Lucy 8 órakor elindult haza, és még aznap felhívta Susy-t, hogy holnap mi lesz, hova mennek, és hogy avassa be Dave-et, és majd elmeséli mi volt a strandon. Letették a telefont, Lucy gyorsan megfürdött és lelkileg felkészült a másnapra. Nem tudta, mire számítson, kicsit félt is, viszont örült, hogy nem tart Em-mel a viszály többé, majd mosollyal az arcán aludt el.