10. fejezet

Kicsit rövidre sikeredett ez a rész szerintem, de itt van, kész lett, és igyekeztem vele, bár egy részét nehéz volt összehozni. Remélem tetszeni fog, és bármi van, írjátok a véleményt :)
Jó olvasást! <3

/Fiúk szemszöge/

- Akkor még ide kérnék egy aláírást, és mehet is – szólt az orvos John felé fordulva, aki a papírra firkantotta a nevét – köszönöm, és remélem most már jobban lesz. Viszont látásra, de az jobb esetben ne itt legyen.
- Nem álmaim helye az a szoba, úgyhogy nem szeretnék megfordulni itt többet. De megleszek, köszönöm. Viszlát – köszönt el John is, majd elindultak haza.

Fogtak egy taxit, és Beverly Hills felé vették az irányt.
- Szóval tényleg a csónakházban leszünk? – kérdezte John útközben.

- Igen, nem akarok kockáztatni anyáék előtt. Amúgy is, voltunk már tovább távol, ha fellépés volt. Sőt, a lányok tegnap este berendezték, szóval hidd el, tutkó lesz – válaszolt Alex.
- Tényleg? Nagyon rendes tőlük, hogy segítenek.
- Ja, az. Úgyhogy kezdhetek kitalálni, mivel engeszteled ki őket.
- Tesó, máson se jár az agyam – mosolygott.
- John, örülök, hogy itt vagy újra.
- Ha már a lányoknál tartunk. Mi a helyzet Emma-val?
- Randira hívtam tegnap. Majd szerdán fogunk találkozni.
- Ez komoly? Nem volt jobb ötleted egy kórházban randit kérni? – nevette el magát John – Jaj, öcskös van még mit tanulnod. De legalább valami jó helyre vigyed.

- Úgy van, kritizáljál még. Én legalább már léptem valamit. Te mikor szeretnél tenni valamit a Lucy-s ügy érdekében?
- Honnan veszed, hogy szeretnék bármit is tenni.
- Nem tudsz hazudni, nagyon jól ismerlek.
- Csak most ne az jöjjön, hogy a hős szerelmes öcsém adjon nekem szerelmi tanácsokat, mert mentem kiszállok innen – nézett Alex-re – amúgy sincsen szükségem ilyesmire.
- Oké, meg se fordult a fejemben, nyugi.
Fél órás volt az út, így 3-ra érkeztek meg, és elindultak a tóhoz. Amint odaértek és benyitottak nem hittek a szemüknek. Hatalmas rend várta őket, és két matrac lepedővel, takaróval és párnával. A lányok kitettek magukért, ilyen állapotba csak nagyon régen volt a kisház. A fiúk beljebb mentek, és körbe néztek még jobban.

- Nem semmi kis vityilló – jelentette kis John.
- Ja, 5*-os apartman. Amúgy tényleg jó hely, elleszünk itt 2 napig még. Viszont anyáék még most dolgozni vannak, szóval hozok pár cuccot ide.
- Oké, én meg szerintem elmegyek egyet sétálni. Kiszellőztetem a fejem.
- Ne aggódj, azon már nincs mit szellőztetni – nevetett Alex.
- Te csak menj a holmikért Mr. Kórházrandi – mosolyodott el John, és ráütött Alex vállára, ezzel jelezve neki, hogy induljon.

John átöltözött, és ő is elindult. Nem volt konkrét célja, de eszébe jutott, hogy meg kéne köszönni a lányoknak az egészet, amit érte tettek, így Lucy-ék felé vette az irányt, hogy beszéljen vele. Akkor jegyezte meg hol lakik, mikor hazavitte a strand után. Belegondolt, hogy milyen makacs is volt akkor Lucy, és akarva akaratlanul is elmosolyodott akárhányszor felhozta magában ezt az emléket. Meg úgy mindent, ami azóta történt, hogy megismerkedtek a lányokkal. „Valami köt ahhoz a lányhoz. Nem tudom igazán, hogy mi, de tetszik, hogy nem adja magát könnyen. Utálok egy lány miatt harcolni, és nem is az a típus vagyok. De akkor miért is gondolok rá néha?! Van benne valami, ami megfogott már az elején, az biztos. Nem fogom hagyni, hogy egy ilyen kis teremtmény kizökkentsen mindenből, és hogy elvegye az eszem. Sose történt meg, és nem most lesz itt ennek az ideje”. Amíg gondolkodott elért Lucy-ék házához. De mielőtt a bejárathoz ment volna, hogy megnyomja a csengőt, hirtelen megállt és fülét egy – a házból kijövő – hang csapta meg. Nem akármilyen, hanem énekhang. Megkerülte a házat, és meglátta, hogy nyitva van az egyik ablak, ahonnan a dal hallatszik. Az ablak mellett volt egy nagyobb fa, és mivel John kíváncsi volt kinek a hangja ez, – remélte, hogy Lucy-é – felmászott a fára. És igaza is lett. Lucy bent ült a szobában teljesen egyedül, és énekelt. Méghozzá a Wherever you willgo-t. John csak hallgatta, és el volt képedve. Nem gondolta volna, hogy Lucy nem csak szép, de énekelni is tud. Vége lett a dalnak, John leugrott a fáról, és az ajtóhoz ment. De beelőzték. Amint odaért látta, hogy Emma van ott, és így inkább nem akarta zavarni őket, szóval visszafordult. Egész úton a dalra gondolt. Kifejezetten tetszett neki, és nem ment ki a fejéből. De valahogy nem is bánta. Még egyel több emlék, ami mosolyt csal az arcára. „Nem engedhetem meg, hogy ez a csaj elvarázsoljon. Szép, okos meg minden, de viszont csak ártana a hírnevemnek. Az olyan fiú, mint én, ebbe mehet bele. Akármilyen hatást is gyakorol rám, ez így nagyon nem lesz jó.”
Alex már a csónakházban várta őt. Észrevette, hogy bátyja furcsább, mint mikor elment, rá is kérdezett.
- Veled meg mi történt? Merre voltál?
- Csak sétáltam egyet, már mondtam.
- Oké, de ez egy táv fogalom. Mi történt, amit nem akarsz elmondani?
- Jó, rendben – leült a matracra, és folytatta - elmentem Lucy-hoz, hogy megköszönjem neki a dolgokat. Otthon is volt, és nem hiszed el, de épp énekelt. És nem is akárhogyan. Úgyhogy végighallgattam a dalt, majd mikor épp mentem volna a bejárathoz, Emma volt ott, őt engedte be. Szóval majd legközelebb hálálkodok.
- Áá, szóval elvarázsolt a szirén hangja.
- Ugyan már, ez csak egy dal.
- Ja, pont úgy beszélsz róla – vonta fel Alex a szemöldökét, és sunyin mosolygott.
- Na, ne csináld ezt kérlek. Utálom, ha így mosolyogsz. Ijesztő tud lenni.
- Jó, befejeztem.
- Te! Támadt egy ötletem – pattant fel hirtelen John– kitaláltam, hogy köszönöm meg neki a segítséget.
- Hallgatlak.
- Csinálnánk egy bulit, mondjuk akár itt a tónál, és megkérjük, hogy lépjen fel. Tuti, hogy mindenkinek tetszene.
- Tudod, hogy milyen makacs egy csaj. Nem hiszem, hogy sikerülne.
- Inkább ez, mint hogy odanyögjek neki egy „köszi”-t, egy „élj vele boldogan, oszd be” körítéssel.
- Jogos. És lehet, így megváltozik majd rólad a véleménye. Vagy a másik lehetőség, hogy azt hiszi, tervezel valamit, és nem megy bele.
- Ezért szépen beszélsz majd a kis barátnőjével, aki kicsit puhítgatja addig. Emma-nak meg elég köszönet az, hogy megkap téged – nevet fel John.
- Köszi. Mintha én lennék a banán, Em meg a majom, aki alig várja, hogy megkaparintson.
- Most te lemajmoztad a csajt? – nézett nagyot John, majd elröhögte magát – ennél szebb hasonlatom nekem se lehetett volna. Ha Em a banánra vágyik, nem hiszem, hogy hozzád szalad.
- Rohadék! – ütötte meg Alex John-t, majd belőle is kitört a nevetés – inkább hagyjuk a hasonlatokat. Rossz volt a viszonyítási alap.
- Kicsit tesó, kicsit.
- Na akkor ez a terv? Mert ez így korrekt lenne. És beszélek szerdán Emma-val.
- Jó, viszont így holnap el kell mennem beszélni Lucy-val. Hétvégére meg összehozhatnánk egy szolid bulit.
- Szerintem te ezt a szót nem ismered. De oké, benne vagyok. Viszont szerintem ússzunk még egyet, aztán tegyük el magunkat holnapra. Úgy érzem hosszú lesz még ez a hét.