9. fejezet

Kész az új rész. Ezt úgy írom mindig, mintha nem látnátok, de valamivel még is csak be kell vezetni :D Úgyhogy remélem ez is tetszeni fog mindenkinek. Kicsit lapos lett, de igyekeztem vele:)
Jó olvasást <3

Lucy mikor reggel felkelt reménykedett benne, hogy az egész tegnapi nap csak egy álom volt, és minden úgy lesz, ahogy eddig volt. De nem. Sőt, mint kinyitotta a szemét anyja rontott be az ajtaján, és rángatta le a nappaliba. „Kómásan az embernek pont annyi energiája van, hogy levágtázzon a lépcsőn. Köszi anya” – gondolta magában lefelé menet. A szobában apja is ott állt idegesen, és szinte hallani lehetett, ahogyan kattognak az agyában a kerekek a megfelelő szavakat keresve lánya leordítására. Lucy megállt szüleivel szembe, és ijedten figyelte a két irányból áradó lesújtó tekinteteket.
- Mondd meg kisasszony, még is hol a fészkes fenében voltál? – kezdte anyja magyarázatot követelve.
- Moziban, aztán elmentünk plázázni, és elhúzódott az idő.
- Egészen hajnalig?? – kérdezte apja – kislányom, rendben van, hogy nyári szünetben többet engedünk, mint mikor iskola idő van, de azért átléptél egy határt. Legalább telefonálhattál volna. Nem tudtuk, mi bajod lehet. Szétaggódtuk magunkat.
- Az nem kifejezés. És én se hiszem el, hogy ennyi ideig a plázában voltatok. Legalább mondanád az igazat.
- Sajnálom oké? – nézett rájuk Lucy – de már nem vagyok kislány. Ha nagyon tudni akarjátok egy ismerősünknek segítettünk, mert kórházba került. Nem követtünk el bűntényt, nem csináltunk semmi rosszat, úgyhogy megnyugodhattok.
- Azért nem kell felemelni a hangod velünk szemben. Nagyon jól tudod, hogy mi csak aggódtunk érted – mondta anyja, majd férjére nézett – mellesleg apáddal megbeszéltük ezt, és úgy döntöttünk, hogy most hétvégén nem mész sehova, hanem itthon leszel a családdal. Csak hogy tudd, mi vagyunk életed fő része, nem a barátok.
- Ne már, ez igazságtalan. Pontosan ezért vagyok inkább Emma-ékkal. Mert ők megértenek engem, nem úgy, mint ti. Muszáj mindig mindent elrontanotok? – fakadt ki magából Lucy, majd elindult a lépcső felé, aztán visszafordult – és ahelyett, hogy engem piszkáltok folyton, inkább foglalkozzatok a másik gyereketekkel, aki 15 éves létére úgy viselkedik, mint egy ovodás.
Azzal fogta magát, felviharzott a szobájába, és becsapta maga mögött az ajtót. Felöltözött, összefogta a haját és leült az ágyára. 5 perccel később újabb veszekedés hallatszott lentről, de most szülei közt. Még csak ki se kellett mennie a szobából, hogy tisztán halljon mindent.
- James, ez is a te hibád. Túl sokat engedtél a gyereknek. Mindig a bezárkózol a szobádba dolgozni, és nem érdekel, mi van velük. Sose figyelsz rájuk, és nézd meg mi lesz a vége. Teljesen el fognak távolodni. Lucy legalább eddig a pillanatig még szóba állt velünk. De Tony külön eset. Neked kéne vele beszélned, mint férfi a férfival, de nem, te csak a munkádnak élsz. Viszont akkor nem értem miért is vettél el.
- Ugyan Carol, össze-vissza hadoválsz. Én vagyok beletemetkezve a munkába, akkor veled mi a helyzet? Ugyan úgy hibás vagy mindenben, csak jó érzés másra kenned. Mintha több időt lennél a gyerekekkel. Csörög a telefon, és már rohansz is.
- Mert életek forognak kockán. Nem fogom végignézni, ahogy a családtagok sírnak mikor elvesztették szeretteiket azért, mert nem értem oda időben. Viszont te néha kibújhatnál a rengeteg papír mögül, és beszélhetnél a fiaddal!
- Megint ugyan az a régi lemez. Miért kéne nekem beszélni vele? Amúgy meg nehogy azt hidd, hogy nem próbáltam már, mert igen. Csak mikor elérek oda, elküld. Szóval nem erőltetem.
- Na, itt a lényeg. Annyiban hagyod az egészet, és inkább eltűröd, hogy a gyerekeink elkanászosodnak.

Lucy nem bírta tovább hallgatni ezt az egészet, inkább fogta a telefonját, lement, és a bejárat ajtó felé vette az irányt.
- Hova mész? Azt mondtuk, itthon maradsz, úgyhogy fordulj szépen vissza, amíg szépen kérem – nézett rá anyja idegesen.
- Nem fogok itthon maradni, és végighallgatni, ahogy rólunk veszekedtek. Elmegyek, és ne állítsatok meg ebben. Ja, és ha Tony-val beszélni szeretnétek, most tegyétek. De ne úgy, ahogy az előbb anya „szépen” kért, mert előre szólok: nem fogtok előre haladni.
Otthagyta szüleit, és elindult az utcán lefelé Emma-ék felé. Útközben felhívta, hogy átmegy hozzájuk, és elmeséli milyen borzalmas reggelben volt része.

Em nem hitt a fülének, mikor barátnője befejezte a mesélést. Tátva maradt a szája, és csak egy „azt a mindenit” jött ki rajta. Nem nagyon értették, hogy ennek még is mi értelme van, hiszen így a szülők csak még jobban magukra haragítják a gyereket. Magyarán ugyan ott tartanak, ahol a part szakad. Vagy valami ilyesmi.
A két lány megbeszélte az előző este történteket is, majd eldöntötték, hogy ebéd után elmennek meglátogatni John-t, és beszélnek Alex-szel a továbbiakról.

…

A kórházba érve megkérdezték az egyik nővért, hol találják John Picket-et, aztán felmentek a másodikra. A folyosón Alex-be botlottak, aki az egész éjszakát ott töltötte, és épp egy forró kávéval a kezében igyekezett vissza a kórterembe, mikor észrevette a lányokat.
- Micsoda kellemes meglepetés – mosolygott rájuk – gyertek be John-hoz. Még alszik, de jobb szeretnék mindig mellette lenni.
Bent leültek egy-egy székre, majd Emma kérdezősködni kezdett:
- Egész este itt voltál? És volt valami? Tudunk még segíteni valamiben?
- Lassan csajszi, levegőt is vegyél. Amúgy itt voltam, mondtam az orvosnak, hogy szeretnék maradni, és megengedte. Nem történt semmi, de fel fog épülni, viszont mondta Dr. Howard, hogy csak holnap engedi ki. És már nagyon sokat segítettetek. Biztos hálás lesz érte.
- Elvégre barátok vagyunk ugye Lucy?
- Ja, persze. Semmiség volt.
- Még mindig nem bírsz minket, megértem – nézett rá Alex – de kérhetek valamit? Szeretnék Emma-val négyszemközt beszélni. Itt maradnál tesómmal addig?
- El se fogok mozdulni – ígérte meg.
Alex és Em kimentek, majd Lucy fogott egy újságot, és olvasgatni kezdett. „Vajon mi az, amiről nem tudhatok, és ketten beszélik meg? Elvégre úgy is megtudom majd, mert Emma mindent elmesél, de akkor se értem miért kellett ezt. És miért én maradtam itt John-nal? Meg mi ez a barátok vagyunk dolog? Oké, Alex tényleg jófej meg minden, de ettől még hadilábon állok velük”. Gondolatmenetét egy szuszogó hang állította meg. Kinézett az újság fölül, és látta, hogy John keze mozogni kezd, majd a szeme is lassan kinyílik. Nem tudta mit csináljon, szóljon valakinek, vagy maradjon. Mire eldöntötte volna, John beszélni kezdett hozzá.
- Szia. Te hogy kerülsz ide? És mi történt?
- A buliban túlságosan is sok cuccot nyomtak az italodba, így ide kerültél. Én pedig segítettem megtalálni azt a piros ruhás lányt, aki ezt tette veled.
- Jenny? – nézett csodálkozva – elkaptátok?
- Igen, úgy 12 órája az örsön van. Most már csak abban reménykedtünk, hogy felébredsz, de mondták az orvosok, hogy jobban leszel, így holnap reggel kiengednek.
- Alex is itt van? És anya?
- A testvéred kint beszélget Emma-val, és mielőtt megkérdeznéd igen, ő is itt van. Vele, meg egyik haverunkkal együtt kaptuk el a csajod. Anyud viszont semmiről sem tud, de elvileg így a jó. Szóval kitaláltuk, hogy a csónakházban lesztek még 2 napig, csak hogy tuti ziher jobban legyél.
- Hu, jó sok minden történt. Akkor ha nem tévedek, tartozok egy hatalmas köszönettel. Mindenkinek, aki velem volt, vagy segített. Ja, és Jen nem a csajom – kacsintott.
- Mintha érdekelne – forgatta Lucy a szemét – nézd, jön öcséd.
Alex mikor meglátta, hogy John felkelt egyből odarohant az ágyhoz, megölelte és nagyon örültek egymásnak. Emma-ék csak mosolyogtak, majd megbeszélték a másnapot. A lányok felajánlották, hogy feláldozzák estéjüket, és kicsit rendet raknak a csónakházban, és visznek valami matracot, hogy tudjanak hol aludni. A tanácskozás befejeztével el is indultak haza. Hagyták, hogy a testvérek megbeszéljenek mindent, és elköszöntek.

Emma-éknál Lucy kérdezősködni kezdett arról, hogy mi volt Alex-el.
- Még egyszer megköszönte a segítséget – válaszolta Em – és mondta, hogy ez nagyon rendes tőlünk.
- De ehhez miért kellett kimennetek?
- Mert nem ennyi az egész. Mondta még, hogy már akkor is aranyosnak tartott mikor strandon voltunk, és csak megtetőzte az egészet, hogy hazavihetett. Meg örült, hogy tudja számíthat ránk bármikor. És…

- És??
- Kérdezte egyik nap, mikor már John jobban lesz, nem mennék-e el vele valahova. Szóval szerdán találkozunk.
- Milyen romantikus, egy kórház folyosóján randit kérni egy lánytól. De amúgy örülök neked – mosolygott Lucy, és megölelte barátnőjét, majd elindultak a tóhoz.
Légy boldog és mosolyogj, végül is minden jó, ha a vége jó. De teljesen biztos vagyok benne, hogy ott még közel sem tartunk.