7. fejezet

Nem tudom hol is kezdjem a bocsánat kérést. Minden okotok megvan, hogy haragudjatok rám amiért ennyire későn (a vártnál is később) hoztam a részt. :c
Rettentően sajnálom, valahogy nem számoltam azzal, hogy év vége lesz, és sose jutottam el oda, hogy írni tudjak. Aztán egy tábor is közbe jött, és sajnos csak most szolgálhatok a következő résszel. Azért remélem, hogy olvasni fogjátok továbbra is. :)
Viszont rettentően jó érzéssel töltött el, mikor megláttam, hogy több mint 1300 látogatója van az oldalnak. ^^ Egyszerűen nem tudom hogyan kifejezni, mennyire boldoggá tesz ez, és minden komment amit kapok, amikből kapom az erőt, hogy igen is van értelme folytatnom.
Mivel itt van a nyár, igyekszek jobban koncentrálni a fejezetekre, és írni. De elég is a rizsából, most is csak húzom ezzel az időt. Szóval jó olvasást, remélem tetszeni fog mindenkinek! :))

/Lányok szemszöge/

Reggel, napsütés, madarak csicsergése, na és persze a konyhából felszálló frissen főzött kávé illata. Legjobb napindító, és Lucy kedvence. Anyja szabadnapot kapott, így a reggeli is már várta, ami mi más lehetne, mint palacsinta.

- Szia drágám – köszönt kedvesen anyukája – gyere, ülj le enni.

- Szia anya. Jaj, imádlak. Többször kéne itthon lenned reggel. A te palacsintádnak nincs párja- mosolygott Lucy, és leült a terített asztalhoz.
- Tudom, többet kéne veletek lennem, de a munka sajnos mindig közbe jön.
- Persze, megértem.
- Viszont mit szólsz ma egy csajos délutánhoz? Elmehetnénk vásárolni, vagy amit szeretnél.
- Az nagyon jó lenne. De hétkor Emma-ékkal megyünk moziba. Baj?
- Dehogy, kell a szórakozás. Majd akkor az estét Tony-val töltöm.
- Na, az jó ötlet.
A reggeli befejeztével Lucy kellőképpen felébredt ahhoz, hogy kimenjen a csónakházhoz. Délelőtt 10 óra volt, ilyenkor legfeljebb szállingóznak el onnan az emberek előző este után. Így felöltözött, felkapott egy tollat és egy noteszt, majd elindult. Gyakran ment ki egyedül csak gondolkodni, vagy – mint most – naplót írni. Nyugis hely volt, persze ha megfelelő napszakot választ az ember. Lucy szerencséjére csak egy 60-as éveiben járó bácsi volt kint, de ő is csak a kutyáját sétáltatni. Leült egy árnyékot adó fa alá, és írni kezdett.
”Kedves naplóm!
Utoljára az évzáró előtti nap írtam és hát, sok minden történt azóta. Kezdve azzal, hogy Emma-ék utcája új lakosokkal gyarapodott. Aztán valahogy mindig ott voltak ahol mi, majd mikor az erdőbe mentünk futni leszólítottak minket. Nekem persze nem voltak valami szimpatikusak, de Em odavan Alex-ért. Meg kell hagyni, hogy jó a motorjuk és igazából nem mondanám rájuk, hogy hu de csúnyák. De akkor is tipikus rosszfiús beütésük van, amit én inkább kihagyok az életemből. Bár sokat agyalok John-on, aki egyik nap hazahozott. Izmos, magas, és gitározik is. Sose szűrném össze a levet egy olyannal, mint ő, de van benne valami, ami megfog, és magával ragad. Nem, hülyeségeket írok. Ez…ez lehetetlen. Bunkó, udvariatlan és…és megint róla írok. Inkább hanyagolom még egy ideig a fiúkat. Csak a baj van velük.”
Gyorsan telik az idő, és röpke 2 óra alatt Lucy ugyan ott tartott, mint eddig. Vagy még hátrább. Gondolatai jobban összekuszálódtak, így inkább elindult haza.
- Megjöttél Lucy? – kérdezte a konyhában szorgoskodó anyja.
- Nem anya, ez a szellemem. Amúgy mikor elmentem akkor is itt voltál.
- Gondoltam főzök valami finomat. Régen volt már hétköznap házi koszt az asztalon.
- Hmm, nagyon jó az illata.
- Mindjárt kész. Még Tony-t megvárjuk, és eszünk.
- Tudtam, hogy valami nem okés. Túl nagy a csend. Öcsi hol van?
- Épp végre hasznossá teszi magát, és befizet egy számlát a postán.
Mindketten elnevették magukat, és Lucy teríteni kezdett. Ebéd után pedig kezdetét vette az anya-lánya nap: kozmetikus, plázák, kávézó, és minden más. Jobban nem is alakulhatott volna a délután. 5 óra után értek haza 6 szatyorral, ha nem többel. Kipakoltak, Lucy pedig készülni kezdett. Azt a ruhát vette fel, amit most kapott, fél 7-kor pedig Dave, Emma és Susy jöttek érte kocsival. Mivel David sikeres forgalmi vizsgát tett (ki tudja hogyan?!!), kihasználták a lehetőséget.
- Hu, de csini valaki – mosolygott Dav, mikor meglátta Lucy-t – rosszul érzem magam 3 ilyen jó csaj társaságban. Bár, inkább vagyok szerencsés, mint sajnálatra méltó.
- Szinte majdnem elfelejtettem, hogy mennyit tudsz beszélni. De köszi a bókot.
- Mi lenne, ha elindulnánk?  - szólt Susy – a friss jogsis csóka a vezető ülésen taposson bele, mert nélkülünk kezdik a filmet.
- Nyugi Sus! Odaérünk, de nem kockáztatok.
- Na jó – vágott közbe Lucy – Ha tovább jártatjuk a szánkat, tényleg nem érünk oda. Úgyhogy Dav, kapcsolj sebességbe, és élvezzük, hogy végre nem kell buszoznunk.

Negyed óra múlva már a mozi előtt voltak. Leparkoltak, és bementek megvenni a jegyeket. Szerencséjükre pont még volt négy olyan jegy, ami egymás mellé szólt. Vettek popcornt és kólát, majd elkezdődött a film.

…

- Ez a film istenkirály – mondta Susy a kocsi felé tartva.
- Engem valahogy a filmelőzetesek jobban lekötöttek – nevetett Dav.
- Jaj, fogd be inkább. Lucy, ugye hogy jó volt?
- Igazából a felét nem láttam az előttem turbékoló pár miatt, akik szerintem csak smárolni jöttek el. De amúgy egész jó volt.
- Srácok, nem mindegy milyen volt? – kérdezte Em – a lényeg, hogy együtt vagyunk. Akkor merre tovább?
- Nyílt egy új kávézó a plázában. Anyával ma voltunk ott. Elnézünk arra?
- Én benne vagyok – egyezett bele Em és Susy egyszerre.
- Hozom a kocsit – mondta Dav, és kezdte a súlyát érezni annak, ha egy fiú 3 lánnyal van egyszerre. Na, persze nem rosszra gondolni.
El is indultak a pláza felé. Útba ejtettek egy benzinkutat is, de nem a legjobb körülményeket fogták ki. Egy rakás részeg fiatal randalírozott mindenfele, lévén annak, hogy már 10 óra is elmúlt. És csak akkor kezdődnek igazán a bulik. Amíg Dav fizetett, a lányokat sorra támadták le a félmeztelen 20 év körüli fiúk.
- Nem jöttök partyzni? Van még piánk – szólt az egyik.
- Szeretnétek négyesben, vagy külön-külön? – így a másik.
Lucy-ék csak nevettek rajtuk, majd végre David is visszaért, és elértek a plázába. Rengeteg ember volt ott. Mindenki csak céltalanul flangált a boltok között. Amíg Em és Sus az ékszerboltban nézelődtek, Lucy Dav-vel várakozott.
- Na, megbántad, hogy eljöttél? – kérdezte.
- Nem, egyáltalán. Csak furán néznek rám az emberek. De basszus…ennyire melegnek nézek ki?! Pedig nem vagyok az. Teljesen helyén van a nemi identitásom, és a lányokat szeretem.
- Jaj, Dav, nyugi már. Mindenki tudja, hogy hetero vagy. Aki meg nem ismer, arra szarj rá. Szerintem jobb, mintha egy csapat fiúval lógnál, vagy otthon ülnél egyedül.
- Köszi Lucy, aranyos vagy.
Ekkorra már a lányok is végeztek, és elindultak a Le Café Le Rêve-be. Leültek és megrendelték a kávéjukat. 11 óra után nem sokkal Emma telefonhívást kapott. Meglepetésére Alex kereste, nem valami örömteli és nyugtató ügyben.
- Srácok, azt hiszem indulnunk kell – mondta teljesen lefagyott arccal.
- Mi történt? Ki volt az? – nézett Lucy ijedten.
- Alex volt. Kérte, hogy menjünk a Michael Antony kórházba amilyen, gyorsan csak tudunk. Nem tudom, mi történt, de siessünk.
- Fizetek, és mehetünk – mondta Dav.
Mintha tűz ütött volna ki valahol, úgy rohantak a kijárat felé és pattantak be a kocsiba. Kis kitérőt kellett tenniük, mivel Susy-t hazavitték, aztán a kórház felé vették az irányt. David – amióta megvan a jogsija, vagyis úgy két hete – nem vezetett ilyen gyorsan, mint most. A közelben találtak parkolóhelyet, majd a bejárat felé siettek, ahol Alex várta őket.
- De jó, hogy el tudtatok jönni! – szólt Alex, majd Dav felé nyújtotta a kezét – Csá, Alex vagyok.
- David, szia. Mi történt, hogy jönnünk kellett?
- A tesóm John bent fekszik. Nem akarok egyedül itt maradni, amíg fel nem ébred. Vagy ki tudja…
- Fő a pozitivitás – nézett rá Lucy – Miért nem a szüleidnek szólsz?
- Így is sok gondjuk van velünk, képzelheted mi lesz, ha ezt meg tudják. Nem engednének minket többet a bulikba, legalább is egy ideig biztos nem. Viszont a zene az életünk. Mióta apát elhagyta, azóta semmi más nem köt össze vele, csak a zene. A kórháznak azt mondtam nincsenek szüleink, szóval nem fognak senki értesíteni. De segítenetek kell.
- Persze, hogy segítünk – szólt Emma – Mit tehetünk érted? Vagyis érte?
- Nem tudják mikor fog felébredni, annyi drogot kapott. Viszont meg kell keresnünk azt a lányt, aki bele tette az italába. Na itt jöttök ti a képbe először.
- Hogy érted, hogy először? – nézett Lucy, és hirtelen követni nem bírta Alex-et.
- Úgy, hogy John zsebében megtaláltam a csaj számát, szóval fel tudjuk hívni. Amit én már meg is tettem, csak hogy a ribanc egyáltalán nem érhető el. Viszont nem volt elég okos. A papíron valamennyire látszik egy hotel neve, ami itt van a közelben. Gondolom ott szállt meg. Nekem muszáj a bátyámmal maradnom, szóval arra kérnélek titeket, hogy…
- Hogy menjünk a hotelhez, és kerítsük elő a csajt – fejezte be Lucy a mondatot.
- Pontosan.
- És még is hogyan? – érdeklődött Em – Azt sem tudjuk, hogy néz ki.
- A hotelek feljegyzik, hogy ki mikor távozott, és érkezett nem igaz? – kérdezte Dav.
- De – válaszolt Alex – a csaj tuti, hogy kb fél órája mehetett vissza, ha visszament egyáltalán. Ha nem, akkor kérdezzétek meg ki volt, aki legkésőbb távozott. A többit rátok bízom. Ha kell valami, vagy gond van, a számom tudjátok.
- Megnézzük, mit tehetünk – mosolygott Emma.
- Várj egy picit. Azt mondtad ez csak egy rész. Mi a másik? – kérdezte Lucy.
- Mindent sorjában. Nyugi, az már semmiség. Csak találjuk meg a csajt, ez az első és legfontosabb. Itt a hotel neve, hívjatok, ha van valami hír felőle.
Elvették a cetlit, és hirtelen hatalmas fordulatot vett az estéjük. Lassan éjfél, ők pedig egy lány után nyomoznak. Hát, tartogat még meglepetéseket az este.