9. fejezet

Kész az új rész. Ezt úgy írom mindig, mintha nem látnátok, de valamivel még is csak be kell vezetni :D Úgyhogy remélem ez is tetszeni fog mindenkinek. Kicsit lapos lett, de igyekeztem vele:)
Jó olvasást <3

Lucy mikor reggel felkelt reménykedett benne, hogy az egész tegnapi nap csak egy álom volt, és minden úgy lesz, ahogy eddig volt. De nem. Sőt, mint kinyitotta a szemét anyja rontott be az ajtaján, és rángatta le a nappaliba. „Kómásan az embernek pont annyi energiája van, hogy levágtázzon a lépcsőn. Köszi anya” – gondolta magában lefelé menet. A szobában apja is ott állt idegesen, és szinte hallani lehetett, ahogyan kattognak az agyában a kerekek a megfelelő szavakat keresve lánya leordítására. Lucy megállt szüleivel szembe, és ijedten figyelte a két irányból áradó lesújtó tekinteteket.
- Mondd meg kisasszony, még is hol a fészkes fenében voltál? – kezdte anyja magyarázatot követelve.
- Moziban, aztán elmentünk plázázni, és elhúzódott az idő.
- Egészen hajnalig?? – kérdezte apja – kislányom, rendben van, hogy nyári szünetben többet engedünk, mint mikor iskola idő van, de azért átléptél egy határt. Legalább telefonálhattál volna. Nem tudtuk, mi bajod lehet. Szétaggódtuk magunkat.
- Az nem kifejezés. És én se hiszem el, hogy ennyi ideig a plázában voltatok. Legalább mondanád az igazat.
- Sajnálom oké? – nézett rájuk Lucy – de már nem vagyok kislány. Ha nagyon tudni akarjátok egy ismerősünknek segítettünk, mert kórházba került. Nem követtünk el bűntényt, nem csináltunk semmi rosszat, úgyhogy megnyugodhattok.
- Azért nem kell felemelni a hangod velünk szemben. Nagyon jól tudod, hogy mi csak aggódtunk érted – mondta anyja, majd férjére nézett – mellesleg apáddal megbeszéltük ezt, és úgy döntöttünk, hogy most hétvégén nem mész sehova, hanem itthon leszel a családdal. Csak hogy tudd, mi vagyunk életed fő része, nem a barátok.
- Ne már, ez igazságtalan. Pontosan ezért vagyok inkább Emma-ékkal. Mert ők megértenek engem, nem úgy, mint ti. Muszáj mindig mindent elrontanotok? – fakadt ki magából Lucy, majd elindult a lépcső felé, aztán visszafordult – és ahelyett, hogy engem piszkáltok folyton, inkább foglalkozzatok a másik gyereketekkel, aki 15 éves létére úgy viselkedik, mint egy ovodás.
Azzal fogta magát, felviharzott a szobájába, és becsapta maga mögött az ajtót. Felöltözött, összefogta a haját és leült az ágyára. 5 perccel később újabb veszekedés hallatszott lentről, de most szülei közt. Még csak ki se kellett mennie a szobából, hogy tisztán halljon mindent.
- James, ez is a te hibád. Túl sokat engedtél a gyereknek. Mindig a bezárkózol a szobádba dolgozni, és nem érdekel, mi van velük. Sose figyelsz rájuk, és nézd meg mi lesz a vége. Teljesen el fognak távolodni. Lucy legalább eddig a pillanatig még szóba állt velünk. De Tony külön eset. Neked kéne vele beszélned, mint férfi a férfival, de nem, te csak a munkádnak élsz. Viszont akkor nem értem miért is vettél el.
- Ugyan Carol, össze-vissza hadoválsz. Én vagyok beletemetkezve a munkába, akkor veled mi a helyzet? Ugyan úgy hibás vagy mindenben, csak jó érzés másra kenned. Mintha több időt lennél a gyerekekkel. Csörög a telefon, és már rohansz is.
- Mert életek forognak kockán. Nem fogom végignézni, ahogy a családtagok sírnak mikor elvesztették szeretteiket azért, mert nem értem oda időben. Viszont te néha kibújhatnál a rengeteg papír mögül, és beszélhetnél a fiaddal!
- Megint ugyan az a régi lemez. Miért kéne nekem beszélni vele? Amúgy meg nehogy azt hidd, hogy nem próbáltam már, mert igen. Csak mikor elérek oda, elküld. Szóval nem erőltetem.
- Na, itt a lényeg. Annyiban hagyod az egészet, és inkább eltűröd, hogy a gyerekeink elkanászosodnak.

Lucy nem bírta tovább hallgatni ezt az egészet, inkább fogta a telefonját, lement, és a bejárat ajtó felé vette az irányt.
- Hova mész? Azt mondtuk, itthon maradsz, úgyhogy fordulj szépen vissza, amíg szépen kérem – nézett rá anyja idegesen.
- Nem fogok itthon maradni, és végighallgatni, ahogy rólunk veszekedtek. Elmegyek, és ne állítsatok meg ebben. Ja, és ha Tony-val beszélni szeretnétek, most tegyétek. De ne úgy, ahogy az előbb anya „szépen” kért, mert előre szólok: nem fogtok előre haladni.
Otthagyta szüleit, és elindult az utcán lefelé Emma-ék felé. Útközben felhívta, hogy átmegy hozzájuk, és elmeséli milyen borzalmas reggelben volt része.

Em nem hitt a fülének, mikor barátnője befejezte a mesélést. Tátva maradt a szája, és csak egy „azt a mindenit” jött ki rajta. Nem nagyon értették, hogy ennek még is mi értelme van, hiszen így a szülők csak még jobban magukra haragítják a gyereket. Magyarán ugyan ott tartanak, ahol a part szakad. Vagy valami ilyesmi.
A két lány megbeszélte az előző este történteket is, majd eldöntötték, hogy ebéd után elmennek meglátogatni John-t, és beszélnek Alex-szel a továbbiakról.

…

A kórházba érve megkérdezték az egyik nővért, hol találják John Picket-et, aztán felmentek a másodikra. A folyosón Alex-be botlottak, aki az egész éjszakát ott töltötte, és épp egy forró kávéval a kezében igyekezett vissza a kórterembe, mikor észrevette a lányokat.
- Micsoda kellemes meglepetés – mosolygott rájuk – gyertek be John-hoz. Még alszik, de jobb szeretnék mindig mellette lenni.
Bent leültek egy-egy székre, majd Emma kérdezősködni kezdett:
- Egész este itt voltál? És volt valami? Tudunk még segíteni valamiben?
- Lassan csajszi, levegőt is vegyél. Amúgy itt voltam, mondtam az orvosnak, hogy szeretnék maradni, és megengedte. Nem történt semmi, de fel fog épülni, viszont mondta Dr. Howard, hogy csak holnap engedi ki. És már nagyon sokat segítettetek. Biztos hálás lesz érte.
- Elvégre barátok vagyunk ugye Lucy?
- Ja, persze. Semmiség volt.
- Még mindig nem bírsz minket, megértem – nézett rá Alex – de kérhetek valamit? Szeretnék Emma-val négyszemközt beszélni. Itt maradnál tesómmal addig?
- El se fogok mozdulni – ígérte meg.
Alex és Em kimentek, majd Lucy fogott egy újságot, és olvasgatni kezdett. „Vajon mi az, amiről nem tudhatok, és ketten beszélik meg? Elvégre úgy is megtudom majd, mert Emma mindent elmesél, de akkor se értem miért kellett ezt. És miért én maradtam itt John-nal? Meg mi ez a barátok vagyunk dolog? Oké, Alex tényleg jófej meg minden, de ettől még hadilábon állok velük”. Gondolatmenetét egy szuszogó hang állította meg. Kinézett az újság fölül, és látta, hogy John keze mozogni kezd, majd a szeme is lassan kinyílik. Nem tudta mit csináljon, szóljon valakinek, vagy maradjon. Mire eldöntötte volna, John beszélni kezdett hozzá.
- Szia. Te hogy kerülsz ide? És mi történt?
- A buliban túlságosan is sok cuccot nyomtak az italodba, így ide kerültél. Én pedig segítettem megtalálni azt a piros ruhás lányt, aki ezt tette veled.
- Jenny? – nézett csodálkozva – elkaptátok?
- Igen, úgy 12 órája az örsön van. Most már csak abban reménykedtünk, hogy felébredsz, de mondták az orvosok, hogy jobban leszel, így holnap reggel kiengednek.
- Alex is itt van? És anya?
- A testvéred kint beszélget Emma-val, és mielőtt megkérdeznéd igen, ő is itt van. Vele, meg egyik haverunkkal együtt kaptuk el a csajod. Anyud viszont semmiről sem tud, de elvileg így a jó. Szóval kitaláltuk, hogy a csónakházban lesztek még 2 napig, csak hogy tuti ziher jobban legyél.
- Hu, jó sok minden történt. Akkor ha nem tévedek, tartozok egy hatalmas köszönettel. Mindenkinek, aki velem volt, vagy segített. Ja, és Jen nem a csajom – kacsintott.
- Mintha érdekelne – forgatta Lucy a szemét – nézd, jön öcséd.
Alex mikor meglátta, hogy John felkelt egyből odarohant az ágyhoz, megölelte és nagyon örültek egymásnak. Emma-ék csak mosolyogtak, majd megbeszélték a másnapot. A lányok felajánlották, hogy feláldozzák estéjüket, és kicsit rendet raknak a csónakházban, és visznek valami matracot, hogy tudjanak hol aludni. A tanácskozás befejeztével el is indultak haza. Hagyták, hogy a testvérek megbeszéljenek mindent, és elköszöntek.

Emma-éknál Lucy kérdezősködni kezdett arról, hogy mi volt Alex-el.
- Még egyszer megköszönte a segítséget – válaszolta Em – és mondta, hogy ez nagyon rendes tőlünk.
- De ehhez miért kellett kimennetek?
- Mert nem ennyi az egész. Mondta még, hogy már akkor is aranyosnak tartott mikor strandon voltunk, és csak megtetőzte az egészet, hogy hazavihetett. Meg örült, hogy tudja számíthat ránk bármikor. És…

- És??
- Kérdezte egyik nap, mikor már John jobban lesz, nem mennék-e el vele valahova. Szóval szerdán találkozunk.
- Milyen romantikus, egy kórház folyosóján randit kérni egy lánytól. De amúgy örülök neked – mosolygott Lucy, és megölelte barátnőjét, majd elindultak a tóhoz.
Légy boldog és mosolyogj, végül is minden jó, ha a vége jó. De teljesen biztos vagyok benne, hogy ott még közel sem tartunk. 

8 fejezet

Ahogy ígértem, siettem a résszel, és már meg is hoztam. Remélem, hogy ez is elnyeri a tetszéseteket majd :)
Jó olvasást! <3

Útjuk egy kisebb környékre vezetett, a városközponttól távol. Csendes hely volt. Igaz, már éjfél is elmúlt, de máshol ilyenkor még nagy a hangzavar.

- Alex azt mondta, a közelben van a hotel – mondta Lucy, majd kicsit felemelte a hangját. – nekem a közel max. 10 perc nem fél óra. Most komolyan, az se biztos, hogy itt van.
- Lucy, nyugodj már meg – szólt Dav – rohadt sötét van, a benzin is fogy megint, és amúgy is örülj, hogy nem neked kell vezetned. Szóval nincs okod fennakadni.
- De igen is van. Messze vagyunk, hajnali fél 1 is elmúlt már. Már javában otthon kéne aludnunk. De nem, nekünk okvetlenül nyomozgatnunk kell egy olyan ügyben, amihez rohadtul de semmi közünk nincsen.
- Ha akarod, ki is szállhatsz. Gyalog kb. úgy 1-2 hét, és otthon leszel. Ha szerencséd lesz, valaki felvesz.

- Srácok! – ordított egyet Em – muszáj ezt itt csinálnotok? Amúgy is én mentem bele, hogy segítünk. És fogunk is.
- Emma, egy lélek sincs itt. Csak egy macskát láttunk, de azt is már vagy negyed órája. Nem halaszthatjuk el reggelig?
- Na jó Lucy, most fejezd be. Én már vissza nem fordulok!
- Nem is kell. Nézzétek! – mutatott Em a távolba – ott a hotel. A felirat ugyan az, mint ami a papíron van.
- Végre, már ideje volt. Remélem van parkoló.
Sokáig tartott, de megérkeztek. Szépen fel volt újítva a terület. A szél enyhén fújt, de még így is kellemes idő volt. Kiszálltak az autóból Dav-et kivéve, aki inkább benne maradt, és megvárta, amíg a lányok feltalálják magukat. Lucy körülnézett, majd a bejárathoz ment, és benyitott. Az előtérben mozgásérzékelő lámpák voltak, azt ajtón pedig egy csengő lógott. Körbenéztek, de senki nem volt bent. Minden csöndes, csak az alvók szuszogása hallatszott az ajtókon belül. Majd hirtelen egy férfihang szólalt meg a pult mögül.
- Segíthetek valamiben hölgyeim?
- Jó estét! – ment közelebb Emma – Igen, kérdezni szeretnénk. Olyan 11 óra után nem jött vissza egy nő ide? Tudtunk szerint itt szállt meg, de telefonon nem érjük el, viszont meg kell találnunk.
- Tulajdonképpen de.
- Meg tudná mondani melyik a szobája?
- Sajnálom, de már nincs itt. Mikor megérkezett rögtön felrohant, összepakolt és taxival elment.
- Oh, a rohadék – mondta Lucy halkan, majd a férfihez fordult – Akkor legalább a nevét meg tudná mondani?
- Egy pillanat és megnézem…Jennifer Moore.

- Köszönjük – szólt Emma – legalább már a nevét tudjuk.
- Nem mondott semmit önnek, hogy hova megy, vagy bármi? – kérdezte Lucy.
- Ilyeneket nem kötnek az orrunkra a vendégek. De mikor bepakoltam a taxiba a csomagjait, hallottam, hogy a sofőrnek a központot említi és az Empire Street-et. Esetleg próbálják meg ott. Ha segít valamit, akkor vörös mini ruhában volt.
- Nagyon szépen köszönjük, sokat segített – hálálkodott Lucy – Viszlát.
- Viszlát, sok szerencsét.
A lányok kirohantak az ajtón, és a kocsihoz siettek. Elmesélték Dav-nek, hogy mit tudtak meg, majd a technológiának köszönhetően telefonnal behatárolták a helyet, ahova menniük kell, és elindultak. Inkább bele se mertek gondolni, hogy otthon mit fognak kapni ezért a „kis kiruccanás”-ért, szóval csak mentek, és reménykedtek, hogy minél hamarabb véget fog érni az este.

…

Több, mint fél óra múlva megérkeztek ahhoz a nagyobb utca szakaszhoz, amit a férfi említett a hotelben. Itt már volt élet, az emberek fel alá járkáltak. Tettek egy kört, csak hogy szemügyre vegyék a helyet, mikor Emma észrevett egy – a leírásoknak megfelelő – nőt bemenni az egyik épületbe.
- Ő lesz az – mondta – gyerek Lucy, menjünk utána. Dav, hívd fel Alex-et, hogy megvan a csaj.
Azzal a két lány elindult, hogy még időben el tudják kapni a nőt. Egy férfival beszélgetett éppen, mikor beléptek az ajtón, majd elköszönt, és elindult a lift felé. A lányok is odarohantak, és mind 3-an beszálltak. Hirtelen nem tudták mihez kezdjenek, de mivel Alex ilyen hamar nem fog ideérni kénytelenek lesznek befejezni az akciót. Így hát Lucy megszólította.
- Elnézést hölgyem. Lehetséges, hogy ma láttam az egyik szórakozóhelyen?
- Szerintem összetévesztesz valakivel kislány.
- Ez most fájt, nem igazán vagyok már „kislány”. Ami azt illeti, úgy hallottam szereti a magán vállalkozásokat.
- Hogy érted ezt? – nézett a nő furcsán.
- Pontosan úgy. Jenny ugye? Lucy Cross vagyok, ő a barátnőm Emma, és szükségünk lenne némi, hogy is mondjam löketre.
- Rendben. Gyertek a szobámba, de egy mukkanás nélkül.
Jenny előre ment, Em pedig barátnőjéhez fordult halkan.
- Mit művelsz? Azt hittem meg akarjuk állítani.
- Meg is fogjuk, nyugi. Amíg elterelem a figyelmét, addig te hívd fel a rendőrséget. A többi jön majd magától.
Emma hallgatott a szóra, és mikor a szobába értek kikéredzkedett a mosdóba, ahol telefonált egyet. Addig Lucy-nak semmi más dolga nem volt, mint húzni az időt, és elbeszélgetni a nővel. 20 perc múlva kopogtattak az ajtón, és Jenny-t elfogták illegális szerek fogyasztása és árusítása miatt.
- Aljas kis dögök – kiáltotta a lányokra nézve – tudhattam volna, hogy nem stimmel valami.
- Bocsi, de csak egy barátunkon segítettünk – mondta Lucy mosolyogva – és a rendőrség dolgát is megkönnyítettük.
Nagy moraj lett az épületben, mindenki kijött a zajra. Ijedten és feszülten figyelték, ahogy kikísérik a nőt az épületből, és elviszik. A rendőrség megköszönte Emma-nak és Lucy-nak a vakmerőséget, és a segítséget. Végül mindenki elszállingózott onnan, a lányok pedig megkeresték Dav-et a tömegben, aki szintén gratulált nekik.
- Lucy-nak jár minden. Ha ő nem lett volna, szerintem már rég elvesztettük volna.
- Ugyan már, jó buli volt így a végére – nevetett.
- A lényeg, hogy elkapták. Viszont mielőtt hazamennénk, még egy helyet útba kell ejtenünk.
Ez a hely pedig a kórház. John még mindig kómában volt, de az orvosok szerint fel fog ébredni, és ha minden jól megy, következő nap ki is engedik.
- Gyerekek, tényleg nagyon szépen köszönöm, amit tettetek ma. Lucy, főleg neked. Tudom, miként vélekedsz rólunk, ezért baromi jól esik ez az egész.
- Semmiség – mondta Lucy – bár a véleményem nem változott, attól még jó este volt.
- Igen. És szívesen segítettünk – mondta Emma is.
- Valahogy mindenképpen meghálálom nektek – mosolygott Alex, majd Dav felé fordult – kezdve azzal, hogy kifizetem a benzint. Ennyivel minimum tartozok.
- Rendes tőled haver. A bátyádnak pedig jobbulást.
- Átadom. De biztos rögtön jobban lesz, ha megtudja mit tettetek érte. Egy dolgot még szeretnék kérni.
- Na, mondjad – szólt Lucy.
- Mikor kiengedik John-t még nem vihetem haza, szóval kéne egy hely ahova mehetünk vagy 2 napig.
- Mondanám, hogy hozzánk, de anyumék tuti rákérdeznének mi történt, stb. – mondta Em.
- Én meg holnap utazok a nagymamámhoz – fordult felé Dav – de ott van a csónakház. Oda simán mehettek.
- Tényleg – nézett rá Lucy – És nincs is messze. Szerintem az a legjobb hely.
- David, ez jó ötlet – mondta Alex – köszi még egyszer mindenkinek. De nem húzom tovább az időtöket, biztos nagyon fáradtak vagytok. Majd beszélünk.
- Rendben. Szólj, ha szükség van ránk – mosolygott rá Emma, majd megölelte.
Lucy is elköszönt, David-del lekezeltek, majd indultak vissza Beverly Hills-be.
 Habár „pár” órás késéssel is, de épségben értek haza mind a hárman, és felkészültek a reggeli magyarázkodásokra a szülők számára. Lucy csendben felosont a szobájába, becsukta az ajtót, átöltözött, és befeküdt az ágyba. Nem gondolta volna, hogy bármikor is ilyen kalandban lesz része, de nem bánta meg, és mosollyal az arcán aludt el. Végül is minden jó, ha a vége jó. Sose tudni mit tartogat a holnap, de éppen ezért érdemes felkelni nap mint nap.

:)

Sziasztok! :))

Ha valakinek van kedve beszélgetni velem, illetve kérdezni vagy akármi, akkor tudtok nekem levelet küldeni az e-mail címemre: gini.rg6@gmail.com 

Szívesen válaszolgatok. :)

puszi <3

7. fejezet

Nem tudom hol is kezdjem a bocsánat kérést. Minden okotok megvan, hogy haragudjatok rám amiért ennyire későn (a vártnál is később) hoztam a részt. :c
Rettentően sajnálom, valahogy nem számoltam azzal, hogy év vége lesz, és sose jutottam el oda, hogy írni tudjak. Aztán egy tábor is közbe jött, és sajnos csak most szolgálhatok a következő résszel. Azért remélem, hogy olvasni fogjátok továbbra is. :)
Viszont rettentően jó érzéssel töltött el, mikor megláttam, hogy több mint 1300 látogatója van az oldalnak. ^^ Egyszerűen nem tudom hogyan kifejezni, mennyire boldoggá tesz ez, és minden komment amit kapok, amikből kapom az erőt, hogy igen is van értelme folytatnom.
Mivel itt van a nyár, igyekszek jobban koncentrálni a fejezetekre, és írni. De elég is a rizsából, most is csak húzom ezzel az időt. Szóval jó olvasást, remélem tetszeni fog mindenkinek! :))

/Lányok szemszöge/

Reggel, napsütés, madarak csicsergése, na és persze a konyhából felszálló frissen főzött kávé illata. Legjobb napindító, és Lucy kedvence. Anyja szabadnapot kapott, így a reggeli is már várta, ami mi más lehetne, mint palacsinta.

- Szia drágám – köszönt kedvesen anyukája – gyere, ülj le enni.

- Szia anya. Jaj, imádlak. Többször kéne itthon lenned reggel. A te palacsintádnak nincs párja- mosolygott Lucy, és leült a terített asztalhoz.
- Tudom, többet kéne veletek lennem, de a munka sajnos mindig közbe jön.
- Persze, megértem.
- Viszont mit szólsz ma egy csajos délutánhoz? Elmehetnénk vásárolni, vagy amit szeretnél.
- Az nagyon jó lenne. De hétkor Emma-ékkal megyünk moziba. Baj?
- Dehogy, kell a szórakozás. Majd akkor az estét Tony-val töltöm.
- Na, az jó ötlet.
A reggeli befejeztével Lucy kellőképpen felébredt ahhoz, hogy kimenjen a csónakházhoz. Délelőtt 10 óra volt, ilyenkor legfeljebb szállingóznak el onnan az emberek előző este után. Így felöltözött, felkapott egy tollat és egy noteszt, majd elindult. Gyakran ment ki egyedül csak gondolkodni, vagy – mint most – naplót írni. Nyugis hely volt, persze ha megfelelő napszakot választ az ember. Lucy szerencséjére csak egy 60-as éveiben járó bácsi volt kint, de ő is csak a kutyáját sétáltatni. Leült egy árnyékot adó fa alá, és írni kezdett.
”Kedves naplóm!
Utoljára az évzáró előtti nap írtam és hát, sok minden történt azóta. Kezdve azzal, hogy Emma-ék utcája új lakosokkal gyarapodott. Aztán valahogy mindig ott voltak ahol mi, majd mikor az erdőbe mentünk futni leszólítottak minket. Nekem persze nem voltak valami szimpatikusak, de Em odavan Alex-ért. Meg kell hagyni, hogy jó a motorjuk és igazából nem mondanám rájuk, hogy hu de csúnyák. De akkor is tipikus rosszfiús beütésük van, amit én inkább kihagyok az életemből. Bár sokat agyalok John-on, aki egyik nap hazahozott. Izmos, magas, és gitározik is. Sose szűrném össze a levet egy olyannal, mint ő, de van benne valami, ami megfog, és magával ragad. Nem, hülyeségeket írok. Ez…ez lehetetlen. Bunkó, udvariatlan és…és megint róla írok. Inkább hanyagolom még egy ideig a fiúkat. Csak a baj van velük.”
Gyorsan telik az idő, és röpke 2 óra alatt Lucy ugyan ott tartott, mint eddig. Vagy még hátrább. Gondolatai jobban összekuszálódtak, így inkább elindult haza.
- Megjöttél Lucy? – kérdezte a konyhában szorgoskodó anyja.
- Nem anya, ez a szellemem. Amúgy mikor elmentem akkor is itt voltál.
- Gondoltam főzök valami finomat. Régen volt már hétköznap házi koszt az asztalon.
- Hmm, nagyon jó az illata.
- Mindjárt kész. Még Tony-t megvárjuk, és eszünk.
- Tudtam, hogy valami nem okés. Túl nagy a csend. Öcsi hol van?
- Épp végre hasznossá teszi magát, és befizet egy számlát a postán.
Mindketten elnevették magukat, és Lucy teríteni kezdett. Ebéd után pedig kezdetét vette az anya-lánya nap: kozmetikus, plázák, kávézó, és minden más. Jobban nem is alakulhatott volna a délután. 5 óra után értek haza 6 szatyorral, ha nem többel. Kipakoltak, Lucy pedig készülni kezdett. Azt a ruhát vette fel, amit most kapott, fél 7-kor pedig Dave, Emma és Susy jöttek érte kocsival. Mivel David sikeres forgalmi vizsgát tett (ki tudja hogyan?!!), kihasználták a lehetőséget.
- Hu, de csini valaki – mosolygott Dav, mikor meglátta Lucy-t – rosszul érzem magam 3 ilyen jó csaj társaságban. Bár, inkább vagyok szerencsés, mint sajnálatra méltó.
- Szinte majdnem elfelejtettem, hogy mennyit tudsz beszélni. De köszi a bókot.
- Mi lenne, ha elindulnánk?  - szólt Susy – a friss jogsis csóka a vezető ülésen taposson bele, mert nélkülünk kezdik a filmet.
- Nyugi Sus! Odaérünk, de nem kockáztatok.
- Na jó – vágott közbe Lucy – Ha tovább jártatjuk a szánkat, tényleg nem érünk oda. Úgyhogy Dav, kapcsolj sebességbe, és élvezzük, hogy végre nem kell buszoznunk.

Negyed óra múlva már a mozi előtt voltak. Leparkoltak, és bementek megvenni a jegyeket. Szerencséjükre pont még volt négy olyan jegy, ami egymás mellé szólt. Vettek popcornt és kólát, majd elkezdődött a film.

…

- Ez a film istenkirály – mondta Susy a kocsi felé tartva.
- Engem valahogy a filmelőzetesek jobban lekötöttek – nevetett Dav.
- Jaj, fogd be inkább. Lucy, ugye hogy jó volt?
- Igazából a felét nem láttam az előttem turbékoló pár miatt, akik szerintem csak smárolni jöttek el. De amúgy egész jó volt.
- Srácok, nem mindegy milyen volt? – kérdezte Em – a lényeg, hogy együtt vagyunk. Akkor merre tovább?
- Nyílt egy új kávézó a plázában. Anyával ma voltunk ott. Elnézünk arra?
- Én benne vagyok – egyezett bele Em és Susy egyszerre.
- Hozom a kocsit – mondta Dav, és kezdte a súlyát érezni annak, ha egy fiú 3 lánnyal van egyszerre. Na, persze nem rosszra gondolni.
El is indultak a pláza felé. Útba ejtettek egy benzinkutat is, de nem a legjobb körülményeket fogták ki. Egy rakás részeg fiatal randalírozott mindenfele, lévén annak, hogy már 10 óra is elmúlt. És csak akkor kezdődnek igazán a bulik. Amíg Dav fizetett, a lányokat sorra támadták le a félmeztelen 20 év körüli fiúk.
- Nem jöttök partyzni? Van még piánk – szólt az egyik.
- Szeretnétek négyesben, vagy külön-külön? – így a másik.
Lucy-ék csak nevettek rajtuk, majd végre David is visszaért, és elértek a plázába. Rengeteg ember volt ott. Mindenki csak céltalanul flangált a boltok között. Amíg Em és Sus az ékszerboltban nézelődtek, Lucy Dav-vel várakozott.
- Na, megbántad, hogy eljöttél? – kérdezte.
- Nem, egyáltalán. Csak furán néznek rám az emberek. De basszus…ennyire melegnek nézek ki?! Pedig nem vagyok az. Teljesen helyén van a nemi identitásom, és a lányokat szeretem.
- Jaj, Dav, nyugi már. Mindenki tudja, hogy hetero vagy. Aki meg nem ismer, arra szarj rá. Szerintem jobb, mintha egy csapat fiúval lógnál, vagy otthon ülnél egyedül.
- Köszi Lucy, aranyos vagy.
Ekkorra már a lányok is végeztek, és elindultak a Le Café Le Rêve-be. Leültek és megrendelték a kávéjukat. 11 óra után nem sokkal Emma telefonhívást kapott. Meglepetésére Alex kereste, nem valami örömteli és nyugtató ügyben.
- Srácok, azt hiszem indulnunk kell – mondta teljesen lefagyott arccal.
- Mi történt? Ki volt az? – nézett Lucy ijedten.
- Alex volt. Kérte, hogy menjünk a Michael Antony kórházba amilyen, gyorsan csak tudunk. Nem tudom, mi történt, de siessünk.
- Fizetek, és mehetünk – mondta Dav.
Mintha tűz ütött volna ki valahol, úgy rohantak a kijárat felé és pattantak be a kocsiba. Kis kitérőt kellett tenniük, mivel Susy-t hazavitték, aztán a kórház felé vették az irányt. David – amióta megvan a jogsija, vagyis úgy két hete – nem vezetett ilyen gyorsan, mint most. A közelben találtak parkolóhelyet, majd a bejárat felé siettek, ahol Alex várta őket.
- De jó, hogy el tudtatok jönni! – szólt Alex, majd Dav felé nyújtotta a kezét – Csá, Alex vagyok.
- David, szia. Mi történt, hogy jönnünk kellett?
- A tesóm John bent fekszik. Nem akarok egyedül itt maradni, amíg fel nem ébred. Vagy ki tudja…
- Fő a pozitivitás – nézett rá Lucy – Miért nem a szüleidnek szólsz?
- Így is sok gondjuk van velünk, képzelheted mi lesz, ha ezt meg tudják. Nem engednének minket többet a bulikba, legalább is egy ideig biztos nem. Viszont a zene az életünk. Mióta apát elhagyta, azóta semmi más nem köt össze vele, csak a zene. A kórháznak azt mondtam nincsenek szüleink, szóval nem fognak senki értesíteni. De segítenetek kell.
- Persze, hogy segítünk – szólt Emma – Mit tehetünk érted? Vagyis érte?
- Nem tudják mikor fog felébredni, annyi drogot kapott. Viszont meg kell keresnünk azt a lányt, aki bele tette az italába. Na itt jöttök ti a képbe először.
- Hogy érted, hogy először? – nézett Lucy, és hirtelen követni nem bírta Alex-et.
- Úgy, hogy John zsebében megtaláltam a csaj számát, szóval fel tudjuk hívni. Amit én már meg is tettem, csak hogy a ribanc egyáltalán nem érhető el. Viszont nem volt elég okos. A papíron valamennyire látszik egy hotel neve, ami itt van a közelben. Gondolom ott szállt meg. Nekem muszáj a bátyámmal maradnom, szóval arra kérnélek titeket, hogy…
- Hogy menjünk a hotelhez, és kerítsük elő a csajt – fejezte be Lucy a mondatot.
- Pontosan.
- És még is hogyan? – érdeklődött Em – Azt sem tudjuk, hogy néz ki.
- A hotelek feljegyzik, hogy ki mikor távozott, és érkezett nem igaz? – kérdezte Dav.
- De – válaszolt Alex – a csaj tuti, hogy kb fél órája mehetett vissza, ha visszament egyáltalán. Ha nem, akkor kérdezzétek meg ki volt, aki legkésőbb távozott. A többit rátok bízom. Ha kell valami, vagy gond van, a számom tudjátok.
- Megnézzük, mit tehetünk – mosolygott Emma.
- Várj egy picit. Azt mondtad ez csak egy rész. Mi a másik? – kérdezte Lucy.
- Mindent sorjában. Nyugi, az már semmiség. Csak találjuk meg a csajt, ez az első és legfontosabb. Itt a hotel neve, hívjatok, ha van valami hír felőle.
Elvették a cetlit, és hirtelen hatalmas fordulatot vett az estéjük. Lassan éjfél, ők pedig egy lány után nyomoznak. Hát, tartogat még meglepetéseket az este.