2. fejezet

Igyekeztem ezzel a résszel ahogy tudtam. Nem igazán tudtam már mit írni, szóval lehetséges (sőt biztos), hogy rövid rész lett megint. Viszont a következőt már megpróbálom bővíteni. :))
Jó olvasást *-*

-Ez most komoly? – nyitotta ki szemét Lucy és szemügyre vette a holdfényben álló „alakot”, majd elnevette magát.
- Ó, ez a hülye macska. Mondtam apának, hogy estére kint marad. Nappal se bírom elviselni. – azzal kiterelte őfelségét a szabadba, majd visszafeküdtek aludni.
Legközelebb már csak fél 11-kor nyitották ki a szemüket. Ebédig már semmit sem kajáltak, a délutánt pedig külön töltötték, mert Emma-nak a nagyszüleihez kellett mennie.
Lucy legnagyobb bánatára szülei otthon voltak, úgyhogy minél előbb ki kellett találnia valamit, amivel lerázhatja őket.
- Kicsim segítenél pakolni? – szólalt meg lágy hangon anyja.
- Persze, jövök – Na ennyit a rázzuk le a szülőket dologról.
- Ugye tudod, hogy öcséd holnap jön haza?
- Ja, igen. Van egy öcsém.
- Ne legyél szemtelen!
Ilyenkor szíve szerint mondta volna, hogy „de hát van szemem”…inkább most hanyagolta a favicceit.
- És miért is ilyen fontos ez?
- Egy: mert a testvéred, kettő: rendezünk neki egy bulit és segíteni kéne.
- Bulit? – nézett Lucy csodálkozva, nem annyira, mint egy csomag kuszkuszra (?), amit kivett a szatyorból. – Máskor is ment már el 1 hétre…
- De születésnapja lesz. Igazából nem tudom, hogy itt laksz-e. Sose tudod, kivel mi történik.
- Dehogynem! Apát is felköszöntöttem, és az ajándéknak is örült – mentegetőzött.
- Csak 3 napot tévedtél akkor is – mosolygott anyukája. – De jóváteheted, ha beszállsz a készületekbe.
- Jó, legyen – sóhajtott. – majd én megveszem a kaját.
- Köszönöm, mindjárt összeírom, mi kell.
Beszélgetés végeztével felrohant a szobájába és felhívta Susyt (másik nagyon jó barátnője), hogy azonnal és sürgősen segítenie kell neki, különben 3 óráig a bevásárlóközpontban lesz. Meg ha már Isten megteremté a paradicsomut, bele Ádámut és odutta neki Évát, akkor azt nem azért tette, hogy majd több milliárd évvel később az ember egyedül mászkáljon. Viccnek is rossz…
Megkapta a listát, és egészen sötétedésig mászkáltak a városban Susy-val Természetesen minden egyes boltnál meg kellett állni a „de szép ruha” és a „nézd de kis aranyos kutya” mondatok kíséretében. Végül mindketten hazamentek. Lucy-nak volt még feladata, pontosabban lufikat kellett felfújnia, mert „nem ér rá holnap”. 11-kor be is fejezte, a lustaság és a fáradság pedig szinte kiütés szerűen kezdett rajta mutatkozni, így a nappali kanapéján nyomta el az álom.
Tony délután 2 óra környékére volt várható, de 10 órára már be is fejezték a munkát, tehát szokásos cselekvéssel ütötte el Lucy az időt: punnyadás.
- Szia Em, milyen volt a tegnap? – szólt bele a telefonba.
- Szia. Jaja, ne is kérdezd Partiztak az öregek, nekem meg maradnom kellett.
- Partiztak? – röhögött fel.
- Póker. Én meg sütöttem nekik. Amúgy vicces este volt, de máskor kíméljenek – nevetett ő is. – Amúgy ma mit csinálsz? Elmehetnénk a tóhoz.
- Öcsi ma jön haza, bulija lesz, de szerintem 3-kor szabadulok.
- Nagyszerű. Akkor fél négy. És vegyél fürdőruhát is!
- Oké, ott tali. Csao.
- Szia.



„Boldog szülinapot” – köszöntötték a rég nem látott jómadarat. Meglepődött, de nagyon örült az egésznek. Főleg miután megtudta, hogy a haveri társasága is hivatalos hozzájuk. 3 órakor be is csörtettek a házba, Lucy pedig elkezdett készülődni.
El is indult volna, ha az ajtaját nem támasztotta volna Adam (Tony egyik barátja). 2 éve szerelmes Lucy-ba és minden adandó alkalomkor ki is nyilvánítja. Rámenős egy gyerek. Persze addig a pillanatig, amíg el nem kezd beszélni. Ő az a tipikus „csak meg ne szólaljon” kategória. A legjobb, hogy olyan láthatatlanná tud válni, mint senki más egy lány közelében, úgyhogy a lerázós rész már könnyen ment.
Em már a kis hídnál várt David-del együtt. 1 órányi beszélgetés után a tűző napnak köszönhetően bemerészkedtek a vízbe. Kellően elég jajveszékelés után megszoktát a hideg körülményeket és hülyéskedni kezdtek.
- Már megint ők? – figyelt fel Lucy, mikor meglátta a motoros fiúkat leparkolni.
- Kik ezek? – kérdezte Dav.
- Emma új szembe szomszédjai.
- Bizony – mosolyodott el Em. – És úgy tűnik egy kis hűsölésre vágynak ők is.
Értette ezt arra, hogy elkezdték levenni a pólójukat és megindultak a móló felé.
- Szóval ők az új macsók – folytatta David.
- Nekünk te az örök maradsz – mosolygott Lucy és fröcskölni kezdte barátait.
A fiúk fogták magukat és a mólóról neki futva beleugrottak a vízbe. Csoda, hogy nem csapták ki az összeset. Nevettek, úsztak egyet, majd kifeküdtek szárítkozni Emma legnagyobb örömére. Szerencséjére nem lehetett észe venni, hogy csorog a nyála utánuk. Az idő kezdett hűvösödni, ahogy a nap beljebb húzta sugarait, ezért kimásztak a vízből és leültek kicsivel távolabb, mint a két srác. Fél óra után Dav elhúzta a csíkot (elvileg fontos, elhalaszthatatlan dolga akadt, gyakorlatilag videó játék csúcsot akar dönteni).
Épp kellemesen feküdtek, mikor Em oldalba bökte barátnőjét azzal, hogy már vagy harmadjára nézett rá a magas barna. Tisztára bezsongott és nem feltűnően szemezett a gyerekkel. Lucy-t nem igazán érdekelték az ilyen selyemfiúk, de hát ízlések és pofonok. Inkább nem kötött bele Em legújabb áldozatába, csak hallgatta az áradozást.
- Még csak nem is ismered – nem bírta tovább szó nélkül. – Honnan veszed, hogy olyan amilyennek leírod?
- Csak rá kel nézni. Ne mond, hogy nem helyes.
- Hát, fogjuk rá – forgatta a szemét.
- És a bátyja? Már nem tudom mióta néz téged.
- Nem hinném, hogy bármi komoly dolog is megfordul a mocskos fejükben, szóval hidegen hagy, hogy kit vagy mit néz.
- Hihetetlen eset vagy. Viszont imádom, hogy ilyen vagy. Nem gyengít el egy kisfiús mosoly se.
Erre csak egy nagy mosoly és ölelés volt a válasz, aztán felöltöztek és indultak haza.
A buli már a végét járta, szerencsére maradt még a tortából, ami külön kérésre egy focilabdát akart ábrázolni. Lucy már csak meg sem lepődött, hogy a ház időközben disznóóllá alakult ár, és persze tudta, hogy minden dzsuvát neki kell eltakarítania. De csak szép sorjában mindent…majd holnap. Amit ma megtehetsz, az másnap is ráér.